Lövöldözés Irakban
Megöltek két külföldi mérnököt és három irakit - köztük egy rendőrt - kedden Irakban. Az amerikai szárazföldi hadsereg bejelentése szerint két szanitécük lelkiismereti okból kérte a hadsereg kötelékéből való elbocsátását.
Dátum: 2004-03-16 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:17.513236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két külföldi, egy német és egy holland férfi vízügyi szakember volt, és a Bagdadtól 70 kilométerre délre fekvő Muszajja városban mozgó gépkocsiból lőttek rájuk, valamint egy iraki sofőrre és három iraki rendőrre. A sofőr és az egyik rendőr szintén meghalt, két rendőr megsebesült. Az észak-iraki Moszulban lelőttek egy iraki tolmácsot, aki az amerikai erőknek dolgozott, két hozzátartozóját pedig megsebesítették. A rendőrség szerint a tolmács a város amerikai katonai támaszpontjára tartott gépkocsiján, amikor rálőttek. Az iraki megszálló erők számára tolmácsként vagy takarítóként dolgozó irakiakat gyakran támadják meg gerillák szerte az országban. Kedden kórházban meghalt egy olyan amerikai polgári személy, akit hétfőn sebesítettek meg Moszulban. Ugyanebben a hétfői támadásban életét vesztette három másik amerikai civil. Amerikai források szerint baptista misszionáriusok voltak. Az amerikai szárazföldi hadsereg két Tikrítben szolgálatot teljesítő szanitéce még februárban lelkiismereti okra hivatkozva hivatalosan kérte a hadsereg kötelékéből való elbocsátását - jelentette be kedden a hadsereg. Parancsnokuk, Todd Grissom százados elmondta, hogy kérvényüket szigorúan megvizsgálják, és ha indokoltnak tartják, eleget tesznek neki, mindazonáltal nem akarják, hogy ez rendszeresen előforduljon. A két közlegény - akinek nevét nem közölték - arra hivatkozott, hogy iszonyodik az emberöléstől, és nem akar részt venni a háborúban.
MTI - fidesz.hu