Medgyessy adott szava: egy hétig érvényes
Nem lesz gázáremelés. Ezt ígérte Ön, Miniszterelnök Úr, ezt ígérték a szocialisták, ezt ígérte Kovács László és Lendvai Ildikó is. Úgy néz ki, azért mondták olyan lassan, hogy gyorsan elfelejtsék, amit mondtak. Az emberek már tudják, hogy Önök csak azért ígérgettek, hogy megtévesszék a választókat. Arra azonban senki nem számíthatott, hogy Ön, Miniszterelnök Úr egy hétig sem tudja betartani adott szavát - mondta Balla György kedden a Parlamentben.
Dátum: 2004-03-16 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:17.847007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ön, szeptemberben, a Parlamentben azt mondta, hogy jövőre a lakossági fogyasztók részére nem fog nagyobb mértékben emelkedni a gáz ára, mint az inflációs átlag. Ehhez képeset október elején úgy döntött, hogy a januártól 28 százalékkal megemeli a gáz fogyasztói árát - emlékeztette Medgyessy Pétert a fideszes képviselő. Mint mondta, nem jó az, ha egy ország költségvetése egy hétig van életben, de az sem jó, hogy a miniszterelnök ígéretére egy hétig sem lehet számítani. Ezzel az áremeléssel nem csak az a baj, hogy több kiadása van a polgároknak, hanem az is, hogy az emberek nem tudhatják, mire számítsanak. Miért jó Önnek az, hogy bizonytalanságban tartja az embereket, miért nem tudja egy hétig sem tartani a szavát? - kérdezte Balla György Medgyessy Pétertől a Parlamentben.
Medgyessy Péter természetesen az előző kormányt hibáztatta a gázáremelés miatt, mint mondta: "Önök itthagytak nekünk kifizetetlen gázszámlákat".
fidesz.hu