Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zoltai Gusztáv ellátogatott a Terror Házába

Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója első ízben tett látogatást a budapesti Terror Háza Múzeumban kedden, s mint benyomásairól az MTI-nek elmondta, az intézmény "abszolút modern, nagyon látványos, sokoldalú kiállításokat mutat be".


Dátum: 2004-03-16 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:18.132448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zoltai Gusztáv a 2002-ben megnyílt Terror Háza főigazgatója, Schmidt Mária meghívására látogatott el az Andrássy úti intézménybe, amelyet Deutsch Róbert főrabbival közösen tekintett meg. A vendégeket a főigazgató személyesen kalauzolta végig a tárlatokon. "A múzeum átgondolt koncepcióval rendelkezik" - osztotta meg véleményét az MTI-vel Zoltai. A Terror Házában januárban, egy pénteki napon nyílt Raoul Wallenberg-emlékkiállításra "felekezeti okból nem mehettek el" - tette hozzá.

Zoltai Gusztáv közlése szerint Schmidt Mária korábban tudatta vele, hogy a Terror Házában a holokauszt idei évfordulóján Gyerekek a holokausztban címmel kiállítást rendeznek. A főigazgató ezzel kapcsolatban azt kérte tőle, hogy anyaggyűjtés céljából ellátogathassanak a zsidó kórházba, ahol sok olyan holokauszt túlélőt ápolnak, aki "gyerekfejjel élte meg a vészkorszakot". A Mazsihisz ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: véleménye szerint a Terror Háza Múzeumot "semmiképpen sem lehet összehasonlítani" a Páva utcában megnyíló Budapesti Holokauszt Múzeummal és Dokumentációs Központtal, mivel az utóbbi kizárólag a holokauszttal foglalkozik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek