Izraeli kivonulás Halhulból
Az izraeli hadsereg kedden reggel kivonult a ciszjordániai Halhulból. A katonák néhány órával azután távoztak a Hebron közelében lévő palesztin igazgatású városból, hogy a térségben egy összecsapás következtében két palesztin életét vesztette.
Dátum: 2002-05-14 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:27:05.299438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az áldozatok egyike a helyi palesztin hírszerzés egyik vezetője, Haled Abu Hiran, a másik pedig helyettese, Ahmed Zaharan volt - közölték palesztin biztonsági források. Hajnali akciójuk során az izraeli katonák három palesztint tartóztattak le.
Izraeli közlés szerint a palesztin áldozatoknál fegyver volt, és menekülni próbáltak, amikor halálos lövés érte őket a katonák által körülzárt épületben.
Ugyancsak kedden reggel négy izraeli harckocsi és egy buldózer hatolt be a Gázai övezetben lévő Rafahba. Az izraeliek mintegy 150 métert haladtak előre a palesztin autonóm területen, és két palesztint megsebesítettek.