Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialistáknak már nem sürgős a kisebb parlament

Az Országgyűlés létszámának csökkentésére tett fideszes országgyűlési határozati javaslat sürgős tárgyalásáról döntő szavazás színvallásra késztette a szocialistákat - mondta Répássy Róbert kedden.


Dátum: 2004-03-16 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:18.732676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ez a szavazás színvallásra kényszerítette a szocialista pártot is, és nemmel szavaztak. Az, hogy a bizottságokban támogatták, nem jelenti azt, hogy a parlamentben is támogatják. Most sajnos kiderült, hogy nem támogatják a parlamentben" - közölte a fideszes képviselő, aki frakciótársaival, Kósa Lajossal és Salamon Lászlóval együtt terjesztette be a javaslatot. Répássy Róbert a javaslat sürgős tárgyalásának elutasításáról azt mondta: "meglepetést keltett a sorainkban, hiszen a javaslat arról a kezdeményezésről szól, amelyet Medgyessy Péter is felvetett, ezért nem értjük, miért szavazott nemmel a Magyar Szocialista Párt." Hozzátette: a sürgős szavazás elutasítása nem zárja ki, hogy az Országgyűlés valamikor később napirendre vegye a javaslatot, viszont a június 30-i határidőig egyre kevesebb ideje lesz a kormánynak a javaslatokat kidolgoznia. A képviselő elmondta: az előterjesztés elfogadása esetén a Ház határozatában arra kérné a kormányt, hogy június 30-i határidővel dolgozzon ki javaslatot az Országgyűlés létszámának 220-250 főre csökkentéséről, a vegyes választási rendszer megtartása mellett. Répássy Róbert közölte: a sürgős tárgyalást azért kérték, mert június 13-a, az európai parlamenti választás után vissza akarnak térni erre a törvényjavaslatra, és addig csak három hónapja lenne a kormánynak, hogy kidolgozza ezt "az elég bonyolult" javaslatot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek