240 éves az Ermitázs
Kétszáznegyven éve, 1764. március 16-án alapította Nagy Katalin orosz cárnő a szentpétervári Ermitázst. A ma a világ legnagyobb múzeumai közé tartozó intézmény eleinte az uralkodónő által összegyűjtött műalkotások magángalériája volt, és a Téli Palotához kapcsolódott. A festménygyűjtemény korábban Gotzkowsky berlini kereskedő tulajdonában volt.
Dátum: 2004-03-16 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:19.383296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az anyagot a porosz II. Frigyes is megvette volna, de háborús veresége miatt át kellett engednie Katalinnak. A Gotzkowsky-gyűjtemény lett a jövőbeli múzeum magva. Az egyre gyarapodó múzeum ma öt, egymás melletti, a Néva déli partján álló épületben található: a Téli Palotában, a Kis, a Régi és az Új Ermitázsban, s az Ermitázs Színházban.
A múzeumegyüttes a Palota-tér része, amely Szentpétervár központja. Az Ermitázs a Néva felőli oldalon áll, mellette az Admiralitás, velük szemben a Vezérkar épülete. A tér közepén I. Sándor emlékoszlopa magasodik. Szentpétervár a legszebb tervezett város Oroszországban, épületeit a kor jeles építészei hozták létre.
A Téli Palota 1754-1762 között épült. Ezt Bartolomeo Rastrelli olasz építész tervezte, barokk stílusban, Nagy Péter lánya, Erzsébet cárnő megbízásából. Az épület a Néva partján kb. 200x170 m-es területet foglal el, hatalmas belső udvarral. Az építkezés a hétéves háború (1756-63) miatt elhúzódott, elkészülte után, 1762-ben III. Péter, majd Nagy Katalin költözött ide. A féldrágakövekkel, uráli márvánnyal, arannyal áttört bőrtapétával gazdagon díszített, fafaragásokkal burkolt, oszlopokkal és szobrokkal tagolt épület a világ egyik legszebb palotája lett. 1837-ben leégett, de 1839-re újjáépítették. 1917-ben itt volt az Ideiglenes Kormány székhelye, melyet az októberi bolsevik forradalom megdöntött.
A ma Kis Ermitázsnak nevezett épület 1764-1775 között épült, a palota keleti szárnyához kapcsolódik, építésze a francia Vallin de la Motte volt. Ez kifejezetten múzeumnak készült, klasszicista stílusban, neve franciául remetelakot, félreeső kunyhót jelent. A háromszintes épületet I. Miklós uralkodása alatt, 1840-1852 között jelentősen átépítették, ma eklektikus jellegű.
Az együttes harmadik része a Régi Ermitázs, ezt I. M. Veldten tervei alapján, szintén múzeumnak építették, 1771-87 között. Ezzel szorosan összefügg az Új Ermitázs, ez késő-barokk stílusban, 1839-1852 közt létesült, V.P. Sztaszov és L. Klenze tervei szerint. Az együttes utolsó tagja a Színház klasszicista épülete, amely 1783-1787 közt épült, G. Quarenghi tervezte. A többi épülettől a Téli csatorna választja el, felette folyosó-híd köti össze az Új Ermitázzsal. Itt művészettörténeti előadásokat tartanak, kiállítótermek nincsenek.
A múzeumot 1852-ben, I. Miklós idején nyitották meg a nagyközönség előtt. Az 1917-es októberi forradalom után a cárok gyűjteménye köztulajdonná vált, a kommunista uralom alatt jó pár műkincset eladtak Nyugat-Európában.
A múzeum hatalmas és igen értékes gyűjteménnyel rendelkezik a nyugat-európai festészet, különösen az olasz reneszánsz, a holland barokk, továbbá flamand és francia mesterek alkotásaiból, köztük a legjelentősebb mesterek: Raffaello, Leonardo, Michelangelo, Giorgione, Tiziano, Velazquez, Rembrandt, Rubens, Van Dyck, Monet, Renoir, Cézanne, Van Gogh, Matisse és Picasso műveiből. Gazdag kollekció látható az ókori keleti, a görög-római, a középkori, a távol-keleti művészetek területéről is, elsősorban a belső-ázsiai anyag jelentős. Gyűjteménye az iparművészet, az orosz népművészet, a prehistorikus, szkíta, népvándorlás-kori, perzsa és bizánci alkotások terén is egyedülálló.
Az Ermitázs 380 ezer képet, 40 ezer rajzot, 500 ezer metszetet tartalmaz, emellett és két és fél millió egyéb műtárgyat, itt található a világ egyik legnagyobb numizmatikai gyűjteménye. Kiállításait évente két és fél millióan látogatják. Számos, Szentpéterváron és külföldön rendezett kiállításával, katalógusaival, új kezdeményezéseivel az Ermitázs az orosz múzeumok között élen jár. Költségvetésének csak felét fedezi az orosz állam, másik felét a múzeum teremti elő. Nyitott politikájának és dinamizmusának köszönhetően kincseit egyre jobban ismerik a világon, már Londonban, Las Vegasban és Amszterdamban is van állandó kiállítóterme.
mno.hu - fidesz.hu