Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mérite Européen-díjat kapott Orbán Viktor

Mérite Européen-díjat kapott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden. Az elismerést a magyarországi látogatáson tartózkodó Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője és Ursula Braun-Moser, a díjat odaítélő alapítvány elnöke adta át Budapesten.


Dátum: 2004-03-16 19:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:20.010511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elismerést olyan politikusoknak ítélik oda, akik sokat tettek és tesznek Európáért. Orbán Viktor a díjat azzal vette át, hogy az minden magyarnak és Magyarországnak szól. A volt miniszterelnök azt mondta, a díj minden magyar közös teljesítményének elismerése. "Ha néha nagynak látszunk, az nem azt jelenti, hogy nagyok is vagyunk, hanem azt, hogy egy óriás vállain állunk" - tette hozzá. Hans-Gert Pöttering az elismerés átadása előtt hangsúlyozta: Orbán Viktor a jelképe annak, hogy nem ellentétes egymással a nemzeti és az európai értékek képviselete.

A magyarországi körúton tartózkodó Hans-Gert Pöttering délután érkezett Budapestre és a Fővám téren köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a Fidesz Szabad Európa-listájának jelöltjeit. Mint mondta, húsz évvel ezelőtt nem hitte volna, hogy az akkor a kommunista blokkhoz tartozó Magyarország valaha is tagja lesz az Európai Uniónak. "Most pedig nagy örömmel mondhatjuk, hogy Magyarország 2004. május 1-jén az unió tagjává válik" - tette hozzá.

Hans-Gert Pöttering igen erősnek ítélte a Fidesz európai parlamenti választási listáját. A néppárti frakcióvezető kijelentette, a bővülő Európai Unióval egy erős, cselekvőképes európai kontinens létrehozása a cél, amelynek súlya van, és amelynek szavára az egész világon odafigyelnek. "De az is fontos, hogy az uniót alkotó országok olyan büszke nemzetek legyenek, mint a magyar" - hangsúlyozta, kiemelve a régiók megerősödésének fontosságát.

Fotó: Orban Viktor.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek