Már magyarul is olvasható az EU honlapjának egy része
Immár magyar nyelven is elérhetők egyes információk az Európai Unió honlapján: az újonnan csatlakozó országok nyelvén készült internetes oldalakat Romano Prodi, az EU-bizottság vezetője és a 10 új tagállam biztosjelöltjei kedden közösen avatták fel.
Dátum: 2004-03-16 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:20.305256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Prodi vezette jelenlegi testület és a 10 új biztosjelölt -akik május elsején foglalhatják majd el helyüket - most kedden tartotta első közös találkozóját, s ezt az alkalmat ragadták meg Brüsszelben az új honlapok megnyitására. A http://europa.eu.int internetes címen ezentúl 20 nyelven olvashatók információk az Európai Unió működéséről, történetéről, intézményeiről, a legfrissebb történésekről. Prodi ebből az alkalomból hangsúlyozta: minden EU-állampolgárnak joga van arra, hogy a szervezet legfontosabb döntéseiről anyanyelvén tájékozódhasson. Emellett az EU-nak szüksége van állampolgárai támogatására, s ehhez tiszteletben kell tartania kulturális identitásukat, sokszínűségüket. Mindenesetre az új oldalakat folyamatosan töltik majd fel információkkal: azaz egyelőre alig néhány témát lehet magyarul olvasni. Az ok: a fordítószolgálat egyelőre nem rendelkezik elég, az új nyelveken dolgozó munkatárssal. Az EU jelenleg 1300 fordítót alkalmaz a különböző döntések, dokumentumok átültetésére az eddigi 11 hivatalos nyelvre, ám a nyelvek számának bővülésével, a 9 új nyelv belépésével a szolgálat munkája 2006-ra majdnem megduplázódik.
MTI - fidesz.hu