Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kiárusítás sem csökkenti a magyar államadósságot

A felgyorsult privatizáció ellenére is igen magas hazánk államadóssága: a 11 ezer milliárd forintos összeg mindössze két százalékkal marad el a maximumnak számító, hatvanszázalékos eladósodottsági mutatótól. Az Euromoney magazin kockázati listáján Magyarország ismét rosszabb besorolást kapott.


Dátum: 2004-03-17 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:21.860371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem segített az államadósság lefaragásában a tavaly látványosan felgyorsult privatizáció: noha az állami vagyon értékesítése növelte a költségvetés bevételeit, az utóbbi egy évben tovább romlott hazánk eladósodottsági mutatója.

Az Európai Unió által meghatározott, úgynevezett maastrichti mutató a bruttó hazai termék hatvan százalékában határozza meg az országok eladósodottságának maximumát. Magyarország a jelenlegi 11 000 milliárd forint összegű adósságával mindössze két százalékkal marad alatta e határértéknek. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. tavaly 163 milliárd forintos bevételt produkált az állam többségi vagy kisebbségi tulajdonában működött vállalatok értékesítéséből.

A szervezet elképzelései szerint idén még ennél is nagyobb, 334 milliárdos értékesítés várható: elsősorban energiaipari, vegyipari és mezőgazdasági cégek, valamint bankok kerülnek kalapács alá. A kormány bevételeit tovább növeli, hogy számos, tavalyról átütemezett értékesítés idén fejeződik be. Az eladási nyilvántartások szerint eddig a Horn-kormány adta magánkézbe a legtöbb és legnagyobb értékű állami vállalatot.

Az állami vagyon értékesítése mellett ugyanakkor jelenleg rontja a költségvetés adósságát, hogy a központi kötelezettségek megtervezésekor kimaradt számos, milliárdos nagyságrendű állami kifizetés. Ilyen kérdéses tétel többek között a MÁV felé vállalt 59,5 milliárd forint összegű kötelezettség, az M5-ös autópályára történt kifizetés és a szintén milliárdos rendelkezésre állási díj kiegyenlítése is.

Magyarország ismét rosszabb helyezést ért el a brit Euromoney gazdasági magazin félévente összeállított országkockázati listáján. A vezető gazdaságpolitikai lap legfrissebb számában közölt értékelés szerint hazánk a tavalyi 34. helyről a 36. helyre csúszott vissza a gazdaságpolitikai kritériumok alapján összeállított osztályzati rendszerben.

A globális országkockázati listán 185 országot rangsorolnak, számos kategóriát figyelembe véve. Az általános kockázati kategóriában a megszerezhető száz pontból Magyarország a tavalyi 71 pont helyett most 67,7 pontot kapott. Az Euromoney szerint hazánk politikai kockázata is romlott: e kategória nem a tényleges belpolitikai, hanem a gazdaságpolitikai és az azzal összefüggő egyéb kockázatokat tartalmazza.

A magyar gazdasági teljesítmény, a tőkepiaci hozzáférés szintén hátrányosabb megítélést kapott idén, mint 2003-ban. A gazdasági lap a lehetséges tízből 6,6 pontra értékelte a magyar államadósságot. Adósságunk a világ legjelentősebb hitelminősítőinél, a Standard&Poor's és a Fitch Ratings intézeteknél jelenleg a befektetői sáv alján, mínusz jelzéssel szerepel, jóllehet a Fitch tavaly óta a leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta a magyar besorolás kilátásait a makro-egyensúlytalanságok okozta aggodalmakra hivatkozva.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek