Lop Stop: hol a lé?
Legalább 28 millió dollárt követel Líbia hazánktól, mert Magyarország a mai napig nem szállította le a részben kifizetett katonai lehallgató berendezéseket. A már megszűnt Technika Külkereskedelmi Vállalat, az arab ország ellen bevezetett embargó miatt nem teljesíthette a szerződést. 45 millió dollár - azonban 1981-ben már megérkezett Budapestre. A pénz azóta eltűnt, az államkincstárban hűlt helye.
Dátum: 2004-03-17 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:22.506932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Moamer Kadhafi ezredes, Líbia vezetője 1981-es magyarországi látogatásán, 300 millió dollár értékben katonai lehallgató és zavaró rendszerek vásárlásáról írt alá szerződést a Technika Külkereskedelmi Vállalattal. A katonai termékeket a Magyar Optikai Művek, a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára, valamint a Videoton gyártotta. A vételár 15 %-át - 44,8 millió dollárt - az arabok előlegként kifizettek. Ám Líbia ellen időközben nemzetközi embargót rendeltek el, így a Technika csak részben tudta vállalásait teljesíteni.
Gorka Sebestyén bizonságpolitikai szakértő elmondta: "A Medgyessy D-209-es botránya óta nagyon is jól tudjuk, hogy, amíg pénzügyminiszter-helyettes nem lett, Medgyessy Péter a minisztériumban az összes nemzetközi ügyekért volt felelős, mint osztályvezető. Ezért is valamiképp, valamilyen szinten neki tudni kellett erről a tranzakcióról."
Omar Montaszer líbiai külügyminiszter 1993-as budapesti útján már felvetette a visszafizetést, hiszen a szállítás nem történt meg. A Technika megszűnésével az arab követelés az ÁPV- hez került, akik 2002-ben a tartozást már 28 millió dollárra lealkudták. A szerződés szerint 30 napos késés esetén Líbia 60 millió dolláros kárigénnyel is élhet. A kérdés "sürgős" megjelöléssel került a parlament költségvetési bizottsága elé. A Medgyessy - kormánynak ugyanis nem áll rendelkezésére az összeg - ugyanis -, az elfogadott költségvetési hiány túllépéséhez a bizottság hozzájárulását volt kénytelen kérni a kabinet. Ám, az ÁPV Rt. még a lealkudott összeget sem fizette ki Tripolinak. Líbia most perel. Az ÁPV RT a Hír Televízió megkeresésére így reagált " a kérdés súlya és az állam érdekei egyaránt indokolják, hogy a részleteket csak az ügylet lezárása után tárjuk a nyilvánosság elé."
Forrás: hirtv.hu
fidesz.hu