Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Zengőről tárgyaltak a zöldek

Tárcaközi bizottság alakult a Miniszterelnöki Hivatal, illetve öt tárca közigazgatási államtitkárának a részvételével annak érdekében, hogy megvizsgálják, lehetséges-e a Zengő helyett máshol felépíteni a NATO lokátorállomását - közölte Schmuck Erzsébet, a Magyar Természetvédők Szövetségének képviseletében a zöldek szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-03-17 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:29.019690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Zengő természetvédelmi értékeinek védelmében fellépő civil szervezetek javasolják, hogy egy képviselőjük, valamint a Magyar Tudományos Akadémia szakbizottságának delegáltja is vehessen részt a tárcaközi bizottság munkájában - mondta Schmuck Erzsébet.

A sajtótájékoztató előtt a zöldek találkoztak a Honvédelmi Minisztérium illetékeseivel. A találkozóról Schmuck Erzsébet elmondta: a szaktárca ragaszkodott ahhoz, hogy a Zengőn épüljön meg a létesítmény a természeti értékek lehetséges védelmével együtt.

A civilek, valamint a Magyar Tudományos Akadémia szakmai bizottsága szerint ez nem lehetséges, sőt az európai uniós tagság esetén közösségi védelem alá kerülnek a Zengő ritka természeti értékei.

Schmuck Erzsébet sajnálatosnak nevezte, hogy a tárca pillanatnyilag nem kíván tudomást venni a korábban általa is említett alternatív helyszínekről.

A zöldek ugyanakkor nagy eredményként értékelik, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a biztonsági kényszer a Zengő esetében nem előzheti meg a környezetvédelem alkotmányos kötelezettségét, hiszen lehetséges más helyszín kijelölése is.

Ugyancsak komoly eredmény a zöldek szerint, hogy az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága egyhangúlag állásfoglalást hagyott jóvá, amelyben felkérik a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy mozdítsa elő a természeti értékek védelmét biztosító megoldás megkeresését - mondta Schmuck Erzsébet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek