Százmillióért hirdeti a "köztársaság építését" a kormány
Százmillió forintot költ a kormány az Európa-tervet ismertető, "Modern köztársaságot építünk" szlogennel futó kampányra. A Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára szerint a szlogen nem a kormányra vonatkozik, így nem annak népszerűsítését szolgálja. Az előző kormányt a mostani koalíció pártjai sokat bírálták a Széchenyi Terv hirdetései miatt - írja az [origo].
Dátum: 2004-03-17 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:31.249645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lakossági tájékoztató kampányt indított a kormány a miniszterelnök által február 16-i programbeszédében meghirdetett, kibővített Európa-terv megismertetésére. Braun Róbert, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) helyettes államtitkára az [origo]-nak elmondta: a kampány részeként megjelenő újsághirdetésekben egy ügyfélszolgálati telefonszámra, a tévészpotokban pedig az Európa-terv - konkrét pályázati információkat tartalmazó - honlapjára kívánják felhívni a figyelmet.
Braun emlékeztett arra, hogy a program keretében Magyarország modernizálásához 1350 milliárd forintnyi költségvetési forráshoz és uniós pénzhez lehet jutni pályázatok révén.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy az Európa-terv tájékoztató kampányára nagyjából nettó 100 millió forintot fordítanak. Ez a pénz része annak a nettó 400 millió forintos keretösszegnek, amelyre tavaly ősszel kötött szerződést a MeH a közbeszerzési eljárás során kiválasztott ügynökséggel, a Leo Burnett Magyarország nevű céggel. A céggel kötött megállapodás május 31-ig szól, addig tart az Európa-terv kampánya is.
Braun megjegyezte, hogy szerinte az 1350 milliárd forintos pályázati összeghez képest elenyésző a médiakampányra fordított pénz. Hozzátette, hogy a tévészpotokat társadalmi célú reklámként sugározzák a televíziók, ami azt jelenti, hogy - csatornától függően - vagy ingyen, vagy kedvezményes áron kerülnek adásba.
Az utcákon három különböző témájú - a tévészpotok témáit és a filmek egyes részleteit visszaidéző - óriásplakáttal lehet találkozni. Egyiken egy paradicsommal teli ládát cipelő férfit, a másikon egy csecsemőt tartó fiatal nőt látni, a harmadikon pedig egy autóutat, rajta forgalomterelő bójákkal, köztük egy olyannal, amely a magyar zászló színeit viseli. A nemzeti színeket idéző plakátok közös eleme, hogy mindegyik közepén nagy betűkkel a kampány szlogenje - "Modern köztársaságot építünk" - szerepel, míg az Európa-terv logója és honlapjának címe a jobb alsó sarokban látható.
Braun elmondta, a "Modern köztársaságot építünk" mondat nem a kormányra vonatkozik, hanem az egész közösségre, azokra, akik részt vesznek az Európa-tervben. A modern köztársaság építéséről a miniszterelnök is több alkalommal beszélt, többek között például a február 16- i parlamenti beszédében is.
Emlékezetes, hogy az előző kormányt az akkori ellenzék sokat bírálta különböző kormánykezdeményezésekhez kapcsolódó hirdetések miatt. A ma kormányon lévő szocialisták és szabad demokraták többször kifogásolták egyebek mellett a Széchenyi Terv népszerűsítését. Pető Iván SZDSZ-es politikus például 2001 novemberében a MeH vezetőjének feltett kérdésben a kampány költségeit firtatta, továbbá kifogásolta annak mottóját is, mondván, hogy a "Jó kezekben van az ország, mert azok irányítják, akik valóra váltják álmaikat" mondat lényegében a kormány reklámját jelenti.
Az [origo] szerette volna megkérdezni Pető Ivánt, hogy a mostani kormány Európa-terv kampányának mottóját hogyan értékeli, a képviselőt azonban egyelőre nem sikerült elérni.
origo.hu - fidesz.hu