A MeH semmibe vette a reálértelmiséget
A tervező és szakértő mérnöki jogosultsági rendszer korszerűsítése, EU-harmonizációja című előterjesztést megtárgyalta, majd a Reálértelmiség Tanácsa (RET) állásfoglalásaként elfogadva, megküldte a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszternek is. A RET közleményéből kiderül: a miniszter semmit sem tett, ami azzal jár, hogy az EU-csatlakozás utána a magyar mérnökök hátrányos helyzetbe kerülnek a külföldiekhez képest.
Dátum: 2004-03-17 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:34.331987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Reálértelmiség Tanácsa 2004. február 20-i ülésén a Magyar Mérnöki Kamara javaslata alapján megtárgyalta A tervező és szakértő mérnöki jogosultsági rendszer korszerűsítése, EU-harmonizációja című előterjesztést, és azt a RET állásfoglalásaként elfogadva, megküldte a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszternek is.
Sajnálatos, hogy ezt követően, a kamara erőfeszítései ellenére ebben a kérdésben a mai napig nem történt előrelépés. Jogosultsági rendszerünk piacgazdálkodási viszonyokra nem alkalmas, az európai államok rendszerével összehasonlíthatatlan, gátolja a verseny szabadságát a mérnöki szolgáltatások területén és a magyar mérnököket hátrányos helyzetbe hozza a külföldiekhez képest. Ez a rendszer az európai uniós csatlakozásra alkalmatlan. A magyar, illetve a más EU-tagállambeli mérnökök végzettségének elismerése és a mérnöki-műszaki szolgáltatásra való hazai jogosításuk azonos szabályozást igényelnek.
A Magyar Mérnöki Kamara már kidolgozta, és nyilvánosságra hozta azt a szabályozási koncepciót, amely a végzettségi elven alapul és a jelenleginél lényegesen kevesebb jogosultságtípust tartalmazva biztosítja a szakmai területek teljes körének lefedését, az etikai garanciákkal együtt.
Kidolgozásra került az EU-tagországok gyakorlatának megfelelő szabályozás szövegtervezete, valamennyi mérnöki szakterületre nézve egységes módon.
Annak érdekében, hogy a magyar értelmiség versenyképessége az uniós csatlakozást követően ne csökkenjék számottevően, a RET tagjai határozottan kérik, hogy a szükséges törvényalkotó munka a kidolgozott koncepció alapján, azonnal kezdődjék meg.
A RET tagjai:
Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ)
Agrárkutató Intézmények Országos Szövetsége (AIOSZ)
Magyar Mérnökakadémia (MMA)
Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetsége (MMÉV)
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT)
Magyar Innovációs Szövetség (MISZ)
Magyar Mérnöki Kamara (MMK)
Magyar Minőség Társaság (MMT)
Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége (TMSZ)
Gábor Dénes Díjasok Klubja (NOVOFER Alapítvány)
Magyar Épületgépészek Koordinációs Szövetsége
Felsőoktatási Konferenciák Szövetsége
nevében és megbízásából:
Dr. Kováts Gábor elnök
Magyar Mérnöki Kamara,
a RET soros elnöke