Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robbanás döntött romba egy bagdadi szállodát

Hatalmas robbanás döntötte romba Bagdad központjában szerda este a Dzsabal Lubnan (Libanoni-hegység) szállodát, több ember halálát okozva. Az al Dzsazíra arab hírtelevízió jelentése szerint több áldozat is van. Egy kórházi tisztségviselő két halottról és több sérültről számolt be, míg az iraki rendőrség szerint akár tíz halálos áldozata is lehet a robbanásnak.


Dátum: 2004-03-17 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:36.497825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A CNN amerikai hírtelevízió képsorokat mutatott a főként irakiak és más arabok lakta, ötemeletes szállodáról, látni lehetett, amint több embert húznak ki a törmelékek közül. Füstoszlop és lángok csaptak fel magasan az ég felé.

A CNN szerint nem világos, hogy rakétatámadás vagy öngyilkos merénylet történt-e. Szemtanúk arról számoltak be, hogy pokolgépes merénylet történhetett, egy amerikai katona pedig a helyszínen úgy vélekedett, hogy a látható kárból autóbomba robbanására lehet következtetni. Ahmed Kadhim belügyminiszer-helyettes szerint vélhetően rakétatámadás történt.

A mentősök és a rendőrség emberei a helyszínre siettek, s egy kisebb iraki tömeg is összegyűlt szeretteik felől érdeklődve. A robbanás az iraki főváros Karrada negyedében történt, a közelben találhatóak a Sheraton és a Palestine hotel, ahol több külföldi üzletember és újságíró is lakik.

A hotel előtti úton hét méter széles kráter keletkezett a detonáció erejétől. A szállodával szomszédos épületek is megrongálódtak, több közelben parkoló autó lángokban áll.

Mint a hírügynökségek emlékeztetnek, az iraki gerillák számos esetben intéznek hotelek ellen támadásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek