Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kompromisszumokkal a kommunista diktatúrát nem lehet felszámolni

A diktatúra magyarországi felszámolásának kompromisszumkereséses módja megbosszulta magát, mivel az önkényuralmat csak apparátusa felszámolásával lehet megszüntetni, és nyilvánosságra kell hozni az időszak történéseit - mondta Huberus Knabe történész, Stasi-szakértő szerdán Budapesten.


Dátum: 2004-03-17 19:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:37.481836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon a rendszerváltáskor az ellenzék kompromisszumot keresett az államapparátussal, a fejlődés érdekében inkább a konszenzusos, fokozatos átalakulást célozták meg - fogalmazott a Berlin-Hohenschönhausen Emlékhely igazgatója Az állambiztonsági akták kezelése Németországban és Magyarországon 1989 után című kerekasztal-beszélgetésen. "Ez a kompromisszumkeresés megbosszulta magát mára" - tette hozzá.

Mint mondta, Németországban nem a nyugat-, hanem a keletnémet ellenzéki mozgalom hatására nyíltak meg a titkosszolgálati akták a közvélemény előtt. Az első szabadon választott NDK-parlament hozott döntést a Stasi dokumentumainak nyilvánossá tételéről, majd később a két német fél erre írásban is kötelezettséget vállalt.

Elmondta azt is: az NDK-ban 250 ezer embert börtönöztek be politikai okokból, négymillióan hagyták el az országot, és ezer embert lőttek le a határon. Hozzáfűzte: a múlt ilyen eseményeit úgy lehet valamelyest jóvátenni, ha megérthetővé válik, hogyan kerülhetett minderre sor.

Kenedi János történész, az időszak kutatója úgy fogalmazott: "a puha diktatúra kemény árát most fizetjük meg", Magyarország nem képes múltjának ezen részével szembenézni. Kifejtette: a III-as főcsoportfőnökség átmentette magát különböző állami és nem egészen csak állami funkciókba.

Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke azt mondta: a rendszerváltás után "gondolati egység alakult ki a volt kommunisták és a jobboldal között" arról, hogy állami kontroll mellett őrizze meg Magyarország az állambiztonsági szervezetet. Mint mondta, az ügynöktörvény a felelősségre vonás pótlékává vált, majd egyre inkább nem a múlt feltárását szolgálta, hanem azt, hogy egyes embereket kínos helyzetbe lehessen hozni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek