Megszegett egészségügyi ígéretek
A Medgyessy-kormány kaotikus, csupán szlogenekben létező egészségügy-politikájának következtében mára teljes mértékben felborult a gyógyszerpiac - közölte a Fidesz-frakció egészségügyi kabinetje szerdán a kormánydöntést követően.
Dátum: 2004-03-17 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:38.422463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz közleménye szerint a szocialista kormány döntései következtében a betegek, a rászorult emberek mára 100, sokszor 200 százalékkal többet fizetnek gyógyszereikért, mint egy évvel ezelőtt. A patikusok a csőd szélére kerülhetnek, a nagy gyógyszergyártók pedig már nem is tárgyalnak az egészségügyi miniszterrel. Mindez nem következett volna be, ha a Medgyessy-kormány nem rúgja fel a polgári kormánynak a gyógyszergyártókkal kötött megállapodását, amely csupán négy százalékos gyógyszeráremelést tett volna lehetővé ebben az évben. "Jellemző a szocialisták cinizmusára, hogy miközben Medgyessy Péter ígéretet tett Orbán Viktornak, hogy megfontolják a Fidesz javaslatait, addig Gál J. Zoltán és Kökény Mihály a mai napon érdemi hozzászólás nélkül vetették el a gyógyszerek áfájának kormányzati átvállalására tett fideszes indítványt" - tartalmazza a közlemény. Felteszi a kérdést: vajon Gál J. Zoltán és Kökény Mihály emlékszik-e még arra, hogy az áfateher-átvállalására ígéretet tett Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba volt pénzügyminiszter, Csehák Judit volt egészségügy-miniszter és az MSZP-frakció egészség-politikusai ez ügyben többször is kinyilvánították támogatásukat. A Fidesz frakciója reméli, a szocialista kormány és Medgyessy Péter előbb-utóbb belátják, hogy az összefogásról nem elég csak beszélni, azért tenni is kell, s ennek megfelelően mégis megfontolják a Fidesz javaslatát, amely valóban könnyítene a beteg, rászorult embereken - zárul a közlemény.
MTI - fidesz.hu