Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszaélések a romakárpótlásban

Baloldali roma politikusokra bízták a roma holokauszt áldozatai kárpótlási igénylőlapjainak újbóli hitelesítését - tudta meg a Magyar Nemzet. A kárpótlás kapcsán számos visszaélés történt, ezek kiszűrését célozza az intézkedés. Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a kárpótlási folyamatot vizsgáló tényfeltáró bizottságának elnöke szerint meg kell találni a cigányság kollektív kárpótlásának módját.


Dátum: 2004-03-18 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:39.504045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Teleki László romaügyi államtitkár neve is szerepel a Magyar Nemzet birtokába került listán, amely az Osztrák Megbékélési Alap által a hazai cigányság számára biztosított holokauszt-kárpótlás igénylőlapjait hitelesítő szervezeteket és azok képviselőit sorolja fel. A lap úgy tudja: a névsort a Teleki vezette romaügyi hivatal közreműködésével állították öszsze.

Rajta van mások mellett Dógi János, a baloldali elkötelezettségű Cigány Szervezetek Országos Szövetségének elnöke, Kövesi Vilmos, a szervezetből a közelmúltban kivált független frakció vezetője, valamint Bengha Oláh Tibor, az MSZP józsefvárosi képviselője, a párt cigány tagozatának korábbi vezetője és Szomora Szilárd, a Romaügyi Hivatalt vezető Berki Judit férje is.

Mint a lap megírta, a romák kárpótlása ügyében tavaly nyár óta számos visszaélés történt, amelyek miatt rendőrségi nyomozások indultak. Az OCÖ februári közgyűlése létrehozott egy háromtagú tényfeltáró bizottságot, mivel a csalássorozat kapcsán - sajtóhírek szerint - egyes roma vezetők is érintettek lehetnek. A tegnapi első ülésre meghívták Vályi Györgyöt, a kárpótlást lebonyolító Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) irodavezetőjét is, mivel több alkalommal a szervezetre hivatkozva léptek fel a csalók. Bogdán József, a bizottság elnöke a lapnak elmondta: az a cél, hogy a cigányság sem erkölcsileg, sem anyagilag ne kerüljön ki vesztesként ebből az ügyből, de sajnos ez reális veszély.

Az eddigi tapasztalatok szerint az illetékesek elzárkóznak az információadástól, a Mazsök irodavezetője bár készségesen válaszolt a kérdésekre, ám részéről sem érzékelt igazi nyitottságot. Mint fogalmazott: a cigányság meghurcoltjairól nem készültek nyilvántartások, már kevés a túlélő, ezért az OCÖ azt szeretné: a keretben megmaradt pénzt fordítsák a cigányság kollektív kárpótlására.

A folyamat koordinálására alkuratórium felállítását javasolják, amelybe a kormány, az osztrák alapítvány, a Mazsök, az OCÖ és több cigány szervezet delegálna tagot. A kárpótlási folyamatból eleve nem lett volna szabad kihagyni a cigány szervezeteket, most már igen kevés mozgástere maradt az OCÖ-nek - szögezte le. Teleki László államtitkárt lapzártáig nem sikerült elérnie a Magyar Nemzet munkatársainak.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek