Töltények a román parlamentben
Géppisztoly-töltényekkel próbált behatolni a román parlament épületébe egy férfi - számolt be a csütörtöki romániai sajtó Tudor Mohorára, a képviselőház titkárára hivatkozva.
Dátum: 2004-03-18 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:41.392125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tájékoztatás szerint a gyanúsított azzal az ürüggyel jelentkezett a bejáratnál, hogy egy reklámcéget képvisel, amely az iparügyi bizottság felkérésére szimpóziumot készít elő. Az ellenőrzésen azonban fennakadt: a parlament védelmi feladatait ellátó gárda nyolc darab 7,62 mm-es géppisztoly-lövedéket talált nála. Az eset a madridi merénylet miatt nagy feszültséget keltett a törvényhozó testület falain belül. A férfit jelenleg a fővárosi rendőrségen hallgatják ki. Kiszivárogtatott hírek szerint Radu Apostolnak hívják, és a sajtóban dolgozott. A lapok értesülése szerint a román hírszerző szolgálat igazgatója keresztfiának mondta magát. Bukarestiek visszaemlékeznek arra, hogy 1989 decemberében, a román forradalom győzelme után mintegy két hétig a lakosságot mindeddig ismeretlen, titokzatos terroristák tartották rettegésben. Utólag a román nyomozószervek és vizsgálóbírók megállapították: ezeknek az elemeknek a kedvelt fegyvere éppen a 7,62-es kaliberű géppisztoly volt.
MTI - fidesz.hu