Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gazdák pénteken az FVM előtt tüntetnek

A Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma (MAGFÖM) pénteken demonstrációt tart Budapesten a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) épülete előtt, amelyen az élelmiszergazdaság nehéz helyzetére, a kis tejtermelők problémáira szeretnék felhívni a figyelmet - mondta Sákán Antal, a mozgalom szervezője csütörtökön Budapesten, tájékoztatóján.


Dátum: 2004-03-18 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:46.982356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sákán Antal elmondta: szeretnék felhívni a magyar fogyasztók figyelmét arra, hogy az agrártárca nem kellő gondossággal felügyeli az élelmiszerimportot, olyan élelmiszerek, alapanyagok kerülnek be az országba, amelyek veszélyesek lehetnek a fogyasztók egészségére.

Példaként megemlítette, hogy az idén bizonyítottan madárinfluenza vírussal fertőzött baromfihús került az országba Tajvanról, tavalyelőtt rákkeltő dioxinnal szennyezett takarmány érkezett Belgiumból, nemrég Franciaországból kommunális szennyvízfeldolgozásból származó, állati élelmezésre szolgáló

fehérjekészítmény érkezett, két hete pedig olyan zöldségek kerültek forgalomba, amelyeknek növényvédőszer-tartalma többszörösen meghaladja a megengedett szintet, bomlási termékük rákkeltő.

A pénteki demonstráción fel akarják hívni a figyelmet arra is, hogy a tejágazattal született megállapodásban szereplő 68 forintos irányárat egyes tejtermelők nem kapják meg, csupán 50-60 forintos felvásárlási árat kapnak a feldolgozóktól.

A MAGFÖM sérelmezi, hogy "folyamatosan ömlik az országba" tej Szlovákiából, csirkehús Brazíliából, sertéshús Csehországból és Lengyelországból.

Sákán Antal hangsúlyozta, hogy a BRFK tudomásul vette a pénteki demonstráció megtartását. A gazdákat és a fogyasztókat is várják az agrárminisztérium elé, ahol a demonstráció folyamán az élelmiszerbiztonsággal, importtal, a tejgazdaság, az agrárszektor helyzetével kapcsolatos előadások is elhangzanak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek