Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmidt Mária pert nyert Eörsivel szemben

Első fokon 150 ezer forintos nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a Fővárosi Bíróság csütörtökön Eörsi István írót, mert "züllött figurának" nevezte Schmidt Máriát.


Dátum: 2004-03-18 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:47.354219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A XX. Század Intézet vezetője félmillió forintos kártérítést követelt az írótól azért, mert egy publicisztikájában úgy fogalmazott róla: "történelemhamisításra specializálódott üzletasszony", "párt-holdudvaronc", illetve "züllött figura".

A Fővárosi Bíróság úgy ítélte meg, hogy az első két kifejezés belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, a "züllött figura" azonban indokolatlanul sértő, bántó, megalázó és személyiségi jogi jogsértést valósít meg.

A bíró a szóbeli indoklás során rámutatott arra is, hogy nem tiszte történelmi tényeket megítélni, történelmi kérdésekben igazságot szolgáltatni.

A bíróság felhívta Eörsi István figyelmét arra, hogy tartózkodjék a további jogsértéstől, ugyanakkor megjegyezte: ez nem jelenti azt, hogy a felperes személyét illető véleménynyilvánítástól is tartózkodnia kellene.

Eörsi István jogi képviselője a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a kifogásolt kijelentéseket szövegösszefüggésükben, előtörténetükkel együtt lehet csak megítélni.

Ennek kapcsán elmondta: Schmidt Mária meghívott a XX. Század Intézetbe egy német történészt, aki azt találta mondani, hogy a nácik humánusan jártak el, hiszen a gázkamrákban 40 másodperc alatt meghaltak áldozataik. Erre egy holokauszt-túlélő a nyilvánosság előtt ironikusan azt tanácsolta az ilyen nézetek képviselőinek, hogy maguk is próbálják ki a "humánus" eljárást. Ezzel a nézettel kapcsolatban Schmidt Mária és egy másik történész közös, nyilvánosságra hozott levelében úgy vélekedett, hogy aki mást gázkamrába küld, maga is náci.

Eörsi István pedig, aki maga is a holokauszt túlélője, mindennek kapcsán fejtette ki azt a véleményét, amelyben a felperes által kifogásolt megfogalmazások olvashatók - mondta az író jogi képviselője.

Az ügyvéd azzal érvelt, hogy az Alkotmánybíróság szerint a közéleti szereplőknek közéleti vitákban nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a bírálatok iránt, továbbá hivatkozott a művészi kifejezés szabadságának alkotmányban rögzített védelmére is.

Schmidt Mária jogi képviselője ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a per tárgya elsősorban egyes vélemények megfogalmazásának módja.

Jogsértésre pedig a művészi kifejezés szabadsága sem jogosít fel - jegyezte meg a felperesi képviselő.

Eörsi István a tárgyaláson azt hangsúlyozta, hogy nem tudományos vitában vett részt, hanem publicisztikát írt, melynek fontos ismérve, hogy a dolgokat nevén nevezi és morális következtetéseket von le.

Az író rámutatott: Schmidt Máriáról morális értelemben állította, hogy "züllött".

Eörsi István az ítélethirdetést követően az MTI érdeklődésére megjegyezte: úgy látszik vannak szavak, amelyeket törvényesen be akarnak tiltani. Ez ellentétes a művészet szabadságával - hangoztatta. Az író elmondta azt is, hogy fellebbez az elsőfokú ítélet ellen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek