Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Becsey Zsolt a Dél-Alföldet képviseli az unióban

Dr. Becsey Zsolt, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség uniós parlamenti képviselőjelöltje volt a 15 éves szentesi szervezet, illetve Szegvár nagyközség vendége, a június 13-ra kiírt választások kampánynyitó rendezvényein. A Szabad Európa-lista hetedik helyére sorolt, több szálon is Csongrád megyei kötődésű, négy nyelven beszélő közgazdász-politikus, több mint tíz éve már Brüsszelben, az uniós csatlakozás előkészítésén munkálkodik.


Dátum: 2004-03-18 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:48.651736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Néhány órával Mádl Ferenc köztársasági elnök bejelentését követően, Szentesen megkezdődött a Fidesz helyi kampánya az uniós parlamenti választásokra. A Kossuth utca 11. szám előtti új pártiroda elé kikerült a Nyitottak vagyunk címet viselő transzparens. Farkas Sándor, a Szövetség választókerületi elnöke mindeközben mutatta be a Rendezni végre közös dolgainkat című fórum előadóját.

Dr. Becsey Zsolt a közel másfél évtizedes külszolgálata ellenére is ízes alföldi szavakkal kezdte a mondandóját. Mint kiderült: ez a tökéletes ö-zéssel berögződött tájszólása a gyökereihez, a balástyai kertészdinasztiához vezethető vissza. A negyvenéves, háromgyermekes aspiráns elmondta: bár nem tagja a Fidesznek, de számára egy percig sem volt kétséges, hogy elfogadja a Szövetség felkérését. Azt azonban a döntése előtt kikötötte: csakis akkor vállalja a megmérettetést, ha biztos befutó helyre kerül az Európa Parlament (EP) néppárti frakciótagságáért folyó versengésben, ott pedig elsődlegesen a szülőföldje, a Dél-Alföld érdekeit képviselheti majd. Mivel a Fidesz Szabad Európa listájának összeállításánál a széleskörű szakmai szempontokon túl, ezek a területi elvek is érvényre jutottak, így a központi akarat hamar találkozott az egyéni óhajjal.

Dr. Becsey Zsolt szentesi fóruma végén több kérdés is felmerült a hallgatóság körében. A Fidesz képviselőjelöltje útravalóként azt tanácsolta Csongrád megye 5. számú választókerülete lakosságának, mindenképpen éljenek szavazati jogukkal június 13-án. A választáson pedig majd annak alapján döntsenek, melyik erő az, amelyet a nemzete szeretete és nem pedig az egyéni érdekek vezérelnek. Melyik az az erő, amelyik nem alattvalója, hanem partnere kíván lenni a közös Európának. Becsey Zsoltnak szent meggyőződése: a napjainkban közszájon forgó közös listára tett javaslatokkal csupán annyi a gond, hogy az a kétszáz éves múltú európai polgári demokrácia alapelvét, a szabad választás lehetőségét venné el az emberektől. A képviselőjelölt kijelentette: szeretne élő kapcsolatot kialakítani a választókkal, ezért, illetve a gyermekei magyar nyelvű taníttatása miatt, továbbra sem költözne végleg külföldre. Megválasztása esetén a hét négy napját töltené majd az EP ülésein, a többi napon pedig a Bács-Kiskun-, Békés- és Csongrád megyéket átfogó régióban a választókkal és a régió országgyűlési képviselőivel szoros kapcsolatot tartva tevékenykedne. Ehhez Szegeden nyit irodát, amely már a kampány időszakában is a Sóhordó utcában székel.

Farkas Sándor a fórum végén hangsúlyozta: terveik szerint dr. Becsey Zsolltal a választókerület más településein is megismerkedhetnek majd személyesen a polgárok a Fidesz kampánya során.

R. J.

szentes.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek