Verheugen: az EU-nak megújulásra van szüksége
Az Európai Unió tartalmi és személyi megújítása mellett foglalt állást csütörtökön Bécsben Günter Verheugen, a szervezet bővítési biztosa.
Dátum: 2004-03-18 19:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:53.118192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 59 esztendős német szociáldemokrata politikus az osztrák fővárosban kitüntetést vett át Wolfgang Schüssel kancellártól. Az osztrák vezetés azokért az érdemeiért tüntette ki Verheugent, amelyeket 1999 óta bővítési biztosként az EU kibővítésének előmozdításában szerzett.
A kitüntetési ünnepségen Verheugen reményét fejezte ki, hogy a májusi EU-bővítés az öröm és a remény napja lesz Európában. Hangsúlyozta, hogy az uniónak ki kell használnia a 2004-es esztendő teremtette esélyeket a tartalmi és személyi megújulásra, s ezzel összefüggésben utalt az EU alkotmányának a kérdésére, az európai parlamenti választásokra, az unió új bizottságának a megválasztására. Úgy fogalmazott, hogy a következő évek a konszolidáció időszakát jelentik az EU számára, amelyben minden erőnek szövetkeznie kell azért, hogy lendületbe hozzák a gazdaságot.
A bővítés semmit sem fog nyújtani nekünk, ha ahhoz nem teremtjük meg a gazdasági alapot - emelte ki.
Verheugen nem ért egyet azokkal a bírálatokkal, amelyek az új EU-tagok felkészültségbeli hiányosságaira mutatnak rá. - Ez a legjobban előkészített bővítés az unió történetében. Ha pedig mindig arra a néhány pontra utalnak, amelyben még hiányosságok tapasztalhatóak, akkor én azt is elmondom: a bizottság jelenleg 2200 uniós szerződésszegési eljárást folytat az eddigi tagországok ellen - jelentette ki.
MTI - fidesz.hu