Kedvező feltételek mellett zajlik az orosz államadósság kiárusítása
Stumpf István válaszlevelében kérdésnek álcázott vádaskodásnak minősíti Burány Sándor szocialista képviselő felvetését az orosz államadóssággal kapcsolatban.
Dátum: 2002-05-14 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:32.686803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Ön vagy szándékosan állít valótlanságokat, és így próbálja meg félrevezetni a közvéleményt, vagy egyszerűen nem vett tudomást az Önök kormányzása idején elkövetett mulasztásokról és hibákról - írja keddi levelében a kancelláriaminiszter.
A szocialista képviselő "Mi indokolja a lázas sietséget és a követelés mélyen áron aluli kiárusítását az orosz államadósság lebontása tekintetében?" címmel nyújtotta be kérdését az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t felügyelő miniszternek.
A miniszteri válasz emlékeztet arra, hogy 1995-öt követően Oroszország gazdasági-pénzügyi válsága 1998-2000 között érte el csúcspontját, s ebben a helyzetben az adósságok rendezése nem tartozott az orosz kormány prioritásai közé. Ezért Stumpf István úgy gondolja: méltánytalan és álságos dolog a polgári kormányt vádolni a nemzetközi események kedvezőtlen alakulásával.
A miniszter úgy véli, a most megkötött ügylet 69 százalékos diszázsiója nemzetközi mércével mérve is kedvező kondíciónak tekinthető. Ennek alátámasztására utal arra, hogy a Horn-kormánynak nem sikerült a teljes követelést a "ma már kedvezőnek tekinthető 58 százalékos ellenértéken értékesítenie", és kudarcba fulladt a Nádor '95 Rt. 150 millió dolláros ellentételezési ügylete is.
Stumpf István válaszában utal arra, hogy hasonló, "készpénzes" tranzakció keretében a Német Szövetségi Köztársaság csupán 18 százalékos, a Cseh Köztársaság pedig 27 százalékos ellenérték fejében volt képes értékesíteni az Oroszországi Föderációval szembeni követelésének jelentős részét.
A 31 százalékos ellenérték megfizetésével lebonyolítandó tranzakció nyomán a magyar költségvetés 32,5, illetve 10 millió dollárral nagyobb bevételhez jut, mint amennyihez a német, vagy a cseh kondíciók alapján jutott volna.
Stumpf István cáfolja, hogy a megállapodás megkötését "lázas sietség" jellemezte volna, hiszen a tárgyalások csaknem két évvel ezelőtt indultak.
A miniszteri válasz szerint a Meinl Bank AG-t az orosz kormány - sok más bankkal és vállalkozóval szemben - az adósságállomány eladásának tekintetében hivatalosan is elfogadta, s ez is indokolta, hogy ajánlatát elfogadják.
A miniszter kitér arra, hogy az ÁPV Rt. más bankokkal és hazai vállalkozóval is felvette a kapcsolatot, de ezek nem jártak eredménnyel.
Az orosz államadósság mostani értékesítése hosszas előkészítő munka eredménye, és a jelenlegi piaci viszonyok alapján egyértelműen sikeresnek minősíthető.
- Úgy gondolom, hogy az ebből a tranzakcióból befolyó mintegy 23 milliárd forint csak rosszindulatból vagy tudatlanságból nevezhető veszteségnek - írja Stumpf István.