Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emelkednek a felvételi keretszámok a felsőoktatásban

A felsőoktatásban 2002-2003-ban 62 ezren kezdhetik meg tanulmányaikat államilag finanszírozott képzésben az eddigi 58 ezer 500-zal szemben - erről határozott a kormány keddi budapesti ülésén.


Dátum: 2002-05-14 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:32.980210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borókai Gábor kormányszóvivő elmondta: így a 18 éves korosztály 48 százaléka számára nyílik meg az államilag finanszírozott képzés.

Nappali tagozaton 54 ezren, esti és levelező tagozaton 8 ezren tanulhatnak majd.

- Főiskolai képzésben 35 ezren vehetnek részt, míg egyetemeken 21 ezer 500-an, akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben 5 ezer 500-an tanulhatnak államilag finanszírozott keretek között - közölte a szóvivő.

Mint elhangzott, a kormány döntött arról is, hogy a 2002-2003-as tanévtől, azaz szeptembertől az egy hónapra felvehető diákhitel legmagasabb összege 21 ezer forintról 25 ezer forintra nő.

- Ezáltal az egyetemisták és főiskolások élete, életkörülményei javulhatnak - mutatott rá Borókai Gábor.

Rendeletben döntött a kormány arról, hogy a Debreceni Egyetem agrárgazdasági és vidékfejlesztési kart, az egri Eszterházy Károly Főiskola pedig gazdasági és társadalomtudományi kart létesíthet.

- A kedvezménytörvényhez kapcsolódó diákigazolványok átadásával foglalkozó megyei közigazgatási hivatalok számát a kormány kilencről 13-ra növeli, ezzel is folyamatosabbá, zavartalanabbá téve az okmányok átvételét - közölte Borókai Gábor.

A kormány ingyenesen átadja a sármelléki és a debreceni repülőteret az azokat üzemeltető önkormányzatoknak - jelentette be Borókai Gábor.

A kormányszóvivő elmondta, hogy a debreceni repülőtér esetében csak az állami tulajdonban lévő részére vonatkozik a döntés.

Tájékoztatása szerint az önkormányzatok öt évig nem adhatják el az érintett objektumokat, és ha ezt követően elidegenítik azokat, akkor a bevétel 70 százaléka az államot illeti.

Borókai Gábor beszámollt arról, hogy a kormány döntött a Rodostó Közalapítvány létrehozásáról, amelynek feladata a törökországi Rákóczi emlékház körül fellelhető magyar házak felújítása és ott egy magyar kulturális centrum létrehozása.

Kérdésre válaszolva jelezte, hogy nem volt a kormány előtt a Mol Rt. gázüzletágával kapcsolatos előterjesztés. Arra az újságírói felvetésre, hogy Pintér Sándor belügyminiszter miért nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, és beszámolt-e a móri rablógyilkosság ügyében folytatott nyomozásról a kormányülésen, Borókai Gábor elmondta: a kormányszóvivői tájékoztató időpontjában még nem ért véget a kabinet ülése, és ez a téma napirend után az úgynevezett különfélék között jelenhet meg.

Az orosz államadósság eladásával kapcsolatos kérdésre válaszolva Borókai Gábor szólt arról, hogy az illetékes miniszter levelet írt Burány Sándor szocialista politikusnak és ebben pontos tájékoztatást adott neki az ügy körülményeiről. A kormányszóvivő véleménye szerint kétéves tárgyalás eredményeként jó döntés született az ügyben.

Kapcsolódó elemek