Egy 30 méteres kisbolygó került a Föld közelébe
Egy 30 méteres kisbolygó süvített el 42 640 kilométeres távolságban a Földtől közép-európai idő szerint csütörtök éjszaka 11 óra után.
Dátum: 2004-03-19 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:42:56.417800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parányi égitest a Csendes-óceán déli térsége fölött száguldott el. Komoly veszélyt azonban nem jelentett. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Kaliforniában lévő pasadenai központjában dolgozó csillagászok elmondták: ha az aszteroida a Föld felé is vette volna az irányt, a sűrű légkörbe érve a súrlódástól darabjai szakadt volna, és az emiatt keletkezett lökéshullámok legfeljebb csak ablakokat törtek volna be.
Mindenesetre a 2004 FH jelzésű égitest volt az eddigi olyan észlelt kisbolygó, amely a legközelebb került a Földhöz, de nyilván voltak már olyanok, amelyek nála is közelebb merészkedtek bolygónkhoz, csak azokat nem vették észre - állította az egyik szakember.
MTI - fidesz.hu