Saron: a Palesztin Hatóság megreformálása nélkül nincs tárgyalás
Ariel Saron izraeli miniszterelnök kedden teljes mértékben kizárta annak lehetőségét, hogy béketárgyalásokat kezdjenek a Palesztin Hatóság megreformálása előtt.
Dátum: 2002-05-14 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:33.272542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő, aki diktatórikusnak, korruptnak és zsarnokinak minősítette a palesztin vezetést, a knesszetben mondott beszédet. Hangoztatta, hogy "másféle Palesztin Hatóság kell". - Nem lesz béke egy diktatórikus, romlott és zsarnoki rezsimmel - jelentette ki.
Felidézte: egyesült államokbeli útja során leszögezte, hogy Izrael csak két feltétellel hajlandó tárgyalni a palesztinokkal. Ez a terrorizmus, az erőszak és az erőszakra való bujtogatás teljes megszűnése, valamint a Palesztin Hatóság mélyreható és átlátható reformja. Mihelyst teljesül e két feltétel, hozzá lehet látni egy hosszú átmeneti időszakra vonatkozó megállapodás kidolgozásához, amit esetleg végleges békemegállapodás követhet.
Saron már többször előállt ezzel a javaslattal, amelyet azonban a palesztinok elutasítanak. Ők átmeneti megállapodások helyett rögtön végleges megállapodást akarnak, amely közvetlenül elvezetne a palesztin állam megteremtéséhez. Hírügynökségek szerint "reformokon" Saron legalábbis részben azt érti, hogy csökkentsék a lehetséges békepartnerként az izraeliek szemében erősen lejáratódott Jasszer Arafat hatalmát.
Beszédében a miniszterelnök megkerülte a pártja vasárnapi határozatában elutasított palesztin államiság kérdését.
Saron sikeresnek nevezte az izraeli haderőnek a Jordán nyugati partvidékén végrehajtott általános támadását, de hozzáfűzte, hogy még nem ért véget a hadseregnek az a küldetése, hogy kigyomlálja a palesztin terrorizmust.
Fenntartotta Izraelnek azt a jogát, hogy rajtaütésekkel tartóztassanak le gyanús palesztinokat, és megakadályozzanak újabb támadásokat izraeliek ellen.