Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány és a kormánypárt feje a legnépszerűtlenebb politikus

A kormány teljesítményével való elégedettség a januári negatív rekord óta érdemben nem változott (36 pont), Medgyessy Péter népszerűsége pedig még soha sem volt olyan alacsony, mint márciusban. A százfokú skálán 41 pontra értékelték teljesítményét, ami ötpontos esés a múlt hónaphoz képest. A második legnépszerűtlenebb magyar politikus a szocialista párt vezetője, Kovács László. A Medián kutatását a Magyar Hírlap tette közzé.


Dátum: 2004-03-19 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:00.366855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikusok népszerűségi listáját továbbra is Dávid Ibolya és Mádl Ferenc vezeti, Orbán Viktor pedig az ötödik legnépszerűbb magyar politikus 53 ponttal. Pokorni Zoltán népszerűsége az elmúlt hónapban 6 ponttal emelkedett egy százas skálán, s Áder János is egyre népszerűbb az emberek körében. A két legkevésbé szimpatikus politikus ma a Medián 12 fős listáján (melyre Gyurcsány Ferenc még mindig nem került fel) Medgyessy Péter és Kovács László, azaz a kormány és a kormányzópárt vezetője.

A Medián legfrissebb felmérése szerint egy "most vasárnapi" választáson a biztos szavazók fele a Fideszre, mintegy négytizede a szocialistákra, hat százalékuk pedig az SZDSZ-re szavazna. Ez azt jelenti, hogy 7 százalékkal csökkent a Fidesz előnye az MSZP előtt, ám a teljes népesség körében még mindig 6 százalékos előnye van a Fidesznek. A szocialisták nem szerezték vissza régi szavazóikat, a Fidesz viszont veszített el az újakból. Igaz, az MSZP elbizonytalanodott szavazóinak egy része újból aktívabbá vált.

Könnyen lehet, hogy Medgyessy Péter kezdeményezései mozgósították őket - miközben maga a miniszterelnök márciusban is vesztett a népszerűségéből. Bár az MSZP helyzetének javulása feltehetően nem független a miniszterelnök közjogi javaslataitól és a vitáktól, a gazdasági témák háttérbe szorulása nem jelenti azt, hogy a kormány és a miniszterelnök megítélése túljutott volna a mélyponton - írja a Magyar Hírlap.

A politikai napirend megváltozása azonban összefügghet azzal, hogy a Fidesz az elmúlt hónapokban nem tudta megtartani azokat a szavazókat, akik az emberek pénztárcáját közvetlenül érintő kedvezőtlen gazdasági hírek hatására két hónappal ezelőtt pártoltak át hozzá. A nagyobbik ellenzéki párt támogatottsága a teljes szavazókorú népességen belül január óta hat százalékkal csökkent, az MSZP-é azonban nem változott. A választani tudó "biztos" szavazók körében tapasztalt változásnak ez az egyik összetevője. A másik pedig az, hogy a februárhoz képest nőtt az MSZP-szimpatizánsok szavazási elszántsága, és ebben a hónapban már újra a Fidesz híveiéhez hasonló arányban mondták, hogy biztosan elmennének szavazni. Úgy tűnik tehát, hogy a miniszterelnök kommunikációs offenzívája elsősorban a saját táborára volt hatással, ami abból is látszik, hogy csak az MSZP-szavazók körében nem csökkent a népszerűsége.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek