Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reuters: 2010-re tolódhat az euró bevezetése hazánkban

További megszorításokra van szükség a 4,6 százalékos államháztartási hiány telejsítéséhez - állítja a Reuters felmérése. Márciusban az elemzők eddigi legpesszimistább előrejelzésüket adták az euró magyarországi bevezetését illetően, amelynek dátumát 2009-2010-re teszik.


Dátum: 2004-03-19 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:00.662759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Maastricht nincs közel - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők. Az euró bevezetésére szerintük 2008 után kerülhet csak sor, mivel sem az államháztartási hiány, sem és az infláció csökkentése nem halad a tervek szerint. Úgy vélik: ahhoz, hogy teljesüljön a Draskovics Tibor által megcélzott 4,6 százalékos deficit további kiadás-megszorításokra volna szükség. Ennek mértéke 50 és 280 milliárd forint közé tehető. Ezzel párhuzamosan azonban a folyó fizetési mérleg hiánya várhatóan enyhén csöken majd. Az éves átlagos inflációra vonatkozó 7,1 százalékos előrejelzésükön nem változtattak, de hangsúlyozzák: a csökkenés üteme lassabb lesz a vártnál. Ebből kifolyólag szerintük a jegybank legfeljebb 2 százalékponttal mérsékli idén az alapkamat mértékét a második, vagy a harmadik negyedévben.

A felmérés arra is kitér, hogy a forint- és államkötvények áremelkedése "futóhomokra épülhetett, mert vélhetően a rövid távú külföldi befektetések hajtják, amelyek könnyen vissza is fordíthatják a trendet. A hosszútávú befektetők még kerülik a magyar piacot, mivel még nem tért vissza bizalmuk a magyar gazdaság egyensúlyát és a gazdaságpolitikát illetően.

Szerintük a gazdaság növekedése lassabb a kormány által vártnál, s az éves GDP bővülés legfeljebb 3,3 százalékra tehető, szemben a Medgyessy Péter által korábban említett 3,5 százaléknál.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek