Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megválasztotta parlamenti tisztségviselőit a Fidesz-frakció

A Fidesz-frakcióból Orbán Viktor miniszterelnök az egyetlen, aki bizottsági tagként, illetve tisztségviselőként nem vesz részt az új Országgyűlés munkájában. A képviselőcsoport a parlament alelnökévé Szájer Józsefet és Harrach Pétert jelölte - derült ki a Fidesz képviselőcsoportjának keddi tanácskozását követő sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-05-14 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:33.563429, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán frakcióvezető közölte: Orbán Viktor feladata a jövőben a polgári oldal, a polgári szövetség integrálása lesz. Kérdésre válaszolva azt mondta: Orbán Viktornak a későbbiekben lehet olyan feladata, amelyért a párttól tiszteletdíjat kap, de ilyen döntés még nem született, és a Fidesz június 15-én esedékes kongresszusáig nem is fog.

A négypárti megállapodás alapján a polgári oldal összesen 11 bizottsági elnöki posztot tudhat magáénak, ebből kettőt az MDF és kilencet a Fidesz.

A Fidesz frakcióigazgatója Rogán Antal lesz.

A képviselőcsoportot 17 frakcióvezető-helyettes segítségével irányítja Pokorni Zoltán.

Frakcióvezető-helyettesi posztot kapott: Áder János, Deutsch Tamás, Farkas Flórián, Glattfelder Béla, Isépy Tamás, Kósa Lajos, Mátrai Márta, Németh Zsolt, Répássy Róbert, Rogán Antal, Selmeczi Gabriella, Simicskó István, Szita Károly, Turi-Kovács Béla, Varga László, Varga Mihály és Várhegyi Attila.

Az új parlament jegyzőivé a képviselőcsoport Lázár Jánost, Vidoven Árpádot és Vincze Lászlót jelölte.

A frakció döntése alapján az alkotmányügyi bizottság alelnöke várhatóan Répássy Róbert és Szentgyörgyvölgyi Péter, az egészségügyi bizottságé Selmeczi Gabriella, a honvédelmi bizottságé Simicskó István, az emberi jogi bizottságé Semjén Zsolt, a foglalkoztatási bizottságé Őry Csaba, az európai integrációs bizottságé Hörcsik Richárd, a gazdasági bizottságé Fónagy János és Latorcai János, az ifjúsági bizottságé Deutsch Tamás, a kulturális bizottságé Várhegyi Attila, a rendészeti bizottságé Kovács Zoltán és Kontrát Károly, a társadalmi szervezetekkel foglalkozó bizottságé Halász János, a területfejlesztési bizottságé Balsay István, az ügyrendi bizottságé Salamon László, a mentelmié Isépy Tamás, a mezőgazdasági bizottságé Glattfelder Béla és Kékkői Zoltán, az oktatási bizottságé pedig Pokorni Zoltán és Révész Máriusz lesz.

Az idegenforgalmi bizottság elnökévé a Fidesz képviselőcsoportja Lasztovicza Jenőt, alelnökévé Nógrádi Lászlót, az informatikai bizottság elnökévé Rogán Antalt, a környezetvédelmi bizottság elnökévé Turi-Kovács Bélát, alelnökévé Illés Zoltánt, a költségvetési bizottság elnökévé Varga Mihályt, alelnökévé Domokos Lászlót, a külügyi bizottság elnökévé Németh Zsoltot, alelnökévé Rockenbauer Zoltánt, a nemzetbiztonsági bizottság elnökévé Kövér Lászlót, az önkormányzati bizottság elnökévé Szita Károlyt, alelnökévé Kósa Lajost, a számvevőszéki bizottság elnökévé Tállai Andrást, a szociális és családügyi bizottság elnökévé Mátrai Mártát, alelnökévé pedig Szabó Erikát javasolja megválasztani.

A frakcióban a jövőben 12 kabinet működik majd: a jogi, a külügyi, a biztonságpolitikai, a gazdasági, a környezetvédelmi, az egészségügyi, a szociális és családügyi, az oktatási, a kulturális, ifjúsági, a mezőgazdasági és az önkormányzati.

Mint kiderült, egy-egy kabinethez esetenként több tárca működésének elemzése is tartozik majd.

Pokorni Zoltán kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "mindenki úgy fogja fel a kabinetrendszert, ahogyan jól esik".

- Én nem nevezném árnyékkormánynak, de a kabinetvezetők dolga az adott tárcák munkájának figyelemmel kísérése lesz - szögezte le, hozzátéve, hogy a kabinetrendszer árnyékkormányhoz hasonlít, de nem az.

Kapcsolódó elemek