Liberális kuss
Az EP-választásokig szüneteltetné a Szabad Tanácskozásokat Gusztos Péter. A tucatnyi szervező azonban egyelőre nem egységes abban, hogy szüneteljen, avagy sem a kampány idején a nyilvános kormány- és pártbírálat - írja az Index.
Dátum: 2004-03-19 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:02.739199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő közjogi javaslatainak megítélésében teljes az egység az SZDSZ-ben, és ez a lényegi politikai kérdés - nyilatkozta az Indexnek a nagy vihart kavart Szabad Tanácskozás kapcsán Gusztos Péter. A szabad demokrata politikus emlékeztetett: az ülés előtti napokban példátlanul éles szóváltás alakult ki az SZDSZ elnöke és miniszterelnök között, a lassan két hete lezajlott tanácskozáson nem véletlenül és nem előzmények nélkül hangzottak el kemény szavak.
Emlékezetes, hogy Kuncze Gábor pártelnök infantilisnek és alpárinak nevezte a tanácskozáson elhangzottakat, és leszögezte: az SZDSZ-ben nincs belső ellenzék. Gusztos nem osztja a kritikát, szerinte a tanácskozáson ugyanazt mondták, mint a pártelnök, "csak pepitában". Ugyanakkor örömtelinek tartja, hogy a vita visszatért a nyugodt hangnemhez. A Szabad Tanácskozásról elmondta: annak célja a szabad tanácskozás, nem pedig valamiféle belső ellenzéki mozgalom szervezése.
Igazság és módszer: a miniszterelnök mint politikai Anettka
Saját megnyilvánulásáról, mely szerint "nem helyes, ha a miniszterelnök politikai Anettkaként viselkedve nagyokat szóló javaslatokkal kerül a címlapokra", Gusztos Péter kifejtette: nem személyében minősítette a miniszterelnököt, hanem egy módszert kárhoztatott. Ezt a módszert, melynek célja, hogy a valóban lényeges dolgokról elterelje a figyelmet, alkalmazta szerinte Orbán Viktor is, a megfigyelési ügy, vagy az olimpia ötletének "bedobásakor." Gusztos szerint a kormánykoalíciónak a gazdaság felpörgetése, a versenyképesség növelése, az ehhez kapcsolódó reformok végrehajtása a fő politikai feladata, nem pedig a "közjogi barkácsolás".
Liberális kuss a választásokig?
A liberális politikus úgy látja: a Szabad Tanácskozásokat folytatni kell, a tucatnyi szervezőnek azonban, úgyis, mint az összejövetelek egyik kezdeményezője, azt javasolja: függesszék fel a havonkénti fórumot az EP-választásokig. Gusztos úgy látja: minden szabad demokratának ugyanaz a célja, a minél jobb szereplés a júniusi választáson. "A 2002-es kampány előtt is voltak belső vitáink, de a finisben egy egységes SZDSZ lépett fel a liberális értékekért és a jó választási eredményért" - fogalmazott a politikus. "Nem lehet kétfejű az SZDSZ" - utalt az egységes SZDSZ imázs fontosságára a politikus.
A szervezők körében sincs egység
Az Index információi szerint ugyanakkor korántsem sem egységes a Szabad Tanácskozást kezdeményezők közül mindenki abban, hogy szüneteltetni kellene az eszmecserét. Van olyan a meghívót aláíró szabad demokrata, aki a kampány miatt egyelőre nem kíván részt venni a szervezésben, de olyan is akad, aki úgy véli: a korteskedés nem lehet akadálya annak, hogy egy liberális párt tagjai kifejtsék álláspontjukat.
A Szabad Tanácskozást egyébként azért kezdeményezték az SZDSZ meghatározó személyiségei, mert a párt országos tanácsa módosította ügyrendjét, ezzel kizárva a párt "mezei" tagjait a tanácskozásról. A tagok részvétele mellett állást foglaló SZDSZ-esek azzal érveltek: ezt a változtatást csak a küldöttgyűlés által módosítható alapszabállyal lehetett volna megvalósítani, nem pedig az ügyrend módosítással.
Nem akarnak nyilvánosan vitázni
Az ügyben bírósági pert indított a párt egyik tagja, az ügyben csütörtökön született elsőfokú döntés. Ebben megsemmisítették az OT-ügyrendjének vonatkozó szakaszát, vagyis ha az SZDSZ jogásza nem fellebbezne, a Szabad Tanácskozás tulajdonképpen okafogyottá válna, hiszen ismét részt vehetnének a tanácskozáson a párttagok alanyi jogon. Viszont - vélik forrásaink - ha jogorvoslatot kezdeményez a párt, akkor van létjogosultsága a folytatásnak, hiszen a túlterhelt bíróságok lassan hoznának döntést.
"Másodfokon októberben lenne döntés, addig pedig akár Medgyessy Péter fel is számolhatná a köztársaságot, például azzal, hogy királlyá koronáztatja magát" - fogalmazott egy szabad tanácskozó, aki nem ért egyet a szünettel, de nem akarja, hogy még ők is a nyilvánosság előtt vitázzanak, így nevének közléséhez nem járult hozzá.
Index - fidesz.hu