Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pártfunkcionárius szakszervezeti bőrben

Az MSZOSZ akkor is hű szövetségese maradt Medgyessy Péternek, a kormánynak és az MSZP-nek, amikor már szinte nincs olyan hét, hogy valamely üzemet, gyárat be ne zárnának, a munkások tömeges elbocsátása mellett. A közszférában a tavalyi 10%-os létszámleépítés, a kórház- és iskolabezárási hullám, a Draskovics - csomag szociális megszorításai félelmet keltenek a munkavállalókban - áll a Fidesz Munkás Tagozatának közleményében.


Dátum: 2004-03-19 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:04.292442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kordás László, az MSZOSZ alelnöke szerint "taktikát váltott a Fidesz: míg kormányzati pozícióban a munkavállalók érdekeivel ellentétes magatartást tanúsított, ellenzékben a párt politikusai retorikájukban megpróbálnak munkavállaló-barátnak mutatkozni".

Kordás László, az MSZP Baloldali Tömörülésének tagja, aki hol a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanács (MAGYIT) elnökeként, hol a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnökeként - mint valami bárhol előhúzható szakszervezeti és ifjúság-politikai zsebtitán - mindig készséggel bírálja a Fidesz - Magyar Polgári Szövetséget. Persze soha nem úgy, hogy elárulná valódi pártfeladatát.

A Fidesz Munkástagozata arra kéri a szocialista politikust, hogy - bár manapság egyre többen ezt teszik - ne szégyellje, hanem vállalja pártkötődését, politikai megnyilvánulásait pedig a továbbiakban ne ifjúságpolitikai vagy szakszervezeti álruhában tegye. Az MSZP-s politikus ilyen formában meglehetősen etikátlan megnyilvánulása tartalmi szempontból is erősen megkérdőjelezhető.

A munkavállalókat leginkább sújtó Bokros-csomag kihajítása után, az Orbán Viktor vezette kormány több mint kétszeresére emelte a minimálbért, visszaadta minden kisgyermekes családnak a GYES-t, a GYED-et, növelte a foglalkoztatottságot, ismét ingyenessé tette a fogászati kezelést, a lakáshitelek kamatainak csökkentésével pedig soha nem látott lakásépítési hullámot indított el.

A Fidesz kormányzati tevékenységéhez kötődik a közalkalmazotti és üzemi tanácsok szerepének felértékelése, a kollektív szerződési jogosultság kiterjesztése is. Így azoknál a vállalatoknál is érdekképviseletet kaptak a munkások, ahol a szakszervezetek nincsenek jelen. A magyar munkavállalók érdekeit erősítő intézkedések a nyugat-európai mintákat követve születtek meg a polgári kormányzás idején.

Kordás László azon kijelentései tehát, amelyek a minimálbér emelését, a valós jóléti intézkedéseket és a dolgozók érdekképviseletének munkahelyi erősítését munkavállaló-ellenesnek értékelik, önmagukat minősítik.

Az MSZOSZ alelnökének ideje lenne megkérdeznie Medgyessy Pétertől, hogy kormánya miért nem tartott be semmit sem abból a megállapodásból, amit a 2002-es választások előtt kötöttek. Persze Medgyessy Péter már hónapok óta halogatja a munkavállalókkal való szembenézést. Az MSZOSZ előbb munkás-naggyűlésre, később kongresszusra, de ma már csak egy bensőséges elnökségi ülésre tervezi a kormányfő "beszámolását". De ha ez utóbbi sem jön be, akkor csúnyán fognak Medgyessyre nézni, ha szembe jön velük az utcán?

Az MSZOSZ akkor is hű szövetségese maradt Medgyessy Péternek, a kormánynak és az MSZP-nek, amikor már szinte nincs olyan hét, hogy valamely üzemet, gyárat be ne zárnának, a munkások tömeges elbocsátása mellett. A közszférában a tavalyi 10%-os létszámleépítés, a kórház- és iskolabezárási hullám, a Draskovics - csomag szociális megszorításai félelmet keltenek a munkavállalókban. A munkahely elvesztésének rémét, csak fokozzák az áremelések (gáz, víz, villany, csatorna, stb.), a lakáskölcsön kamatok megemelése, a hitelhez jutás csökkentése. Minden veszélybe került: a munka, a család, az otthon. Ma a munkások nem érzik magukat biztonságban.

Ebből csak egy kiút van: a munka és a munkás becsületének visszaszerzése! A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség azért alakított munkástagozatot, hogy a politikusoknak ezt az adósságát egyszer és mindenkorra rendezze. A tagozat munkástagjainak segítségével pedig a Medgyessy - kormány pénz és bankár központú politikája helyett, a jövő munka és munkás központú gazdaságát és társadalmát teremtse meg.

Németh Szilárd

elnökségi tag

Fidesz - Munkás Tagozat

2004. március 19.

Kapcsolódó elemek