Százból már húsznak jó
Egy országos napilapnak nyilatkozva a minap Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője megerősítette azon értesülésemet, hogy a nyár folyamán beszerzésre kerülő 51 ezer darab menekülőkámzsa töredéke kerül csak Paksra, mert az eszközök szavatossága nemcsak ott, hanem az egész országban lejárt. Éppen ezért szolgált nagy örömömre, hogy a szóvivő csütörtökön telefonon értesített arról, hogy döntés született: az újonnan beszerzésre kerülő 51 ezer védőfelszerelés minden darabját a Paks környékén élők rendelkezésére bocsátják.
Dátum: 2004-03-19 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:04.902434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új fejleményeket mindenképpen fontos sikernek tartom: ez az eszközmennyiség - bár eddig is nagyon hiányzott - legalább már minden ötödik ember számára biztosítja a védelmet.
Örömtüzek gyújtása ugyanakkor még korai volna: a szocialista kormány asztalán lévő tervek a teljes biztonság helyett a részlegeset tennék csak kötelezővé a jövőben. Három év alatt az atomerőmű 30 kilométer sugarú körén belül lakók csupán egynegyede részesülne hasonló védelemben. Teljes megnyugvást tehát csak az jelenthet, ha a még mindig hiányzó 180 ezer védőfelszerelés is megérkezik - százból nemcsak húsz, hanem mind a száz embernek jelentve biztonságot.
Ismételten felszólítjuk a szocialista kormányt, hogy 230 ezer Paks környéki honfitársunk nukleáris biztonsága érdekében tartsa be a jogszabályokat.
Magyarország ennél többet érdemel.
Koltai Tamás
országgyűlési képviselő
2004. március 19.