Anyacsavar: "a közszolgálati műsor mintapéldánya"
Vizsgálatot indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az RTL Klub Anyacsavar című műsora kapcsán, egy civil szervezet panasza alapján - közölte Lenkovics Barnabás hivatala pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2004-03-19 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:05.484734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A beadványt megfogalmazó szervezet álláspontja szerint a műsor veszélyezteti a gyermekek testi, lelki, erkölcsi fejlődését. Az országgyűlési biztos vizsgálata várhatóan a jövő héten zárul le, azt megelőzően Lenkovics Barnabás nem kívánt álláspontjáról nyilatkozni.
A csütörtökön indult műsor ötlete ellen, amelynek lényege, hogy két anya ideiglenesen "családot cserél", korábban több szervezet is kifejezte tiltakozását. Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége az első adás napján közleményt bocsátott ki a gyermekek lelki fejlődésének védelmében, míg a Fidesz Kulturális Tagozatának elnöksége nevében Pálinkás József március 5-én állásfoglalást juttatott el az MTI-hez, kérve az RTL Klub vezetőitől, tekintsenek el a műsor sugárzásától.
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója pénteken az MTI-nek elmondta: biztos abban, hogy ha a panaszos előző nap megnézte az adást, megváltozott a véleménye. Szavai szerint a műsor kifejezetten családbarát, családcentrikus, a családi értékekről, az európai értékekről, a toleranciáról szól, "a közszolgálati műsor mintapéldánya". "Biztos vagyok benne, hogy ha valakinek olyan fontos volt, hogy még a műsor adásba kerülése előtt (...) az ombudsmanhoz forduljon, akkor most, hogy látta a műsort, legalább olyan fontos lesz az, hogy tévedését beismerje és visszavonja az ombudsmani vizsgálat indítványozását" - közölte.
MTI - fidesz.hu