Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádemelési javaslat a szocialista kenőpénzügyben

Vádemelési javaslattal továbbítja a nyomozó hatóság a terézvárosi vagyonkezelő körül kirobbant vesztegetési ügy aktáit az ügyészségre - értesült a Magyar Nemzet. A vizsgálat során előbb Csonka Gábor MSZP közeli vállalkozót, Lendvai Ildikó frakcióvezető korábbi kampányfőnökét, majd az őt korrumpáló vállalkozókat gyanúsították meg üzérkedéssel és vesztegetéssel.


Dátum: 2004-03-20 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:08.317026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékezetes: a Magyar Nemzet tényfeltáró írását követően a BRFK nyomozást indított egy hangfelvétel alapján, amelyen Csonka elismeri, hogy ötmillió forint kenőpénzt vett át idősebb és ifjabb Jónás Csaba építési vállalkozóktól, akik a volt kampányfőnök közbenjárásával a terézvárosi vagyonkezelővel szemben fennálló ötvenmillió forintos követelésüket akarták megszerezni. A laphoz is eljuttatott kazettán hallható: Csonka egy telefonbeszélgetés során kijelenti, hogy a pénzt Kékesi Tibor szocialista honatyának továbbította. Ezt a képviselő cáfolta, mondván: nem ismeri Csonkát, csak visszaéltek a nevével és rágalmazzák. Jónásék ugyanakkor plusz egymillió forintot fizettek azért, hogy az önkormányzati vezetőváltás után is munkát kapjanak a baloldali többséggel irányított kerülettől. - Minden megbízás után tíz százalékot kellett volna átutalniuk az MSZP számára - legalábbis a kazettán ezt állította Csonka. Az ügyészség korábbi állásfoglalása szerint azzal, hogy Jónásék a lapon keresztül hozták a hatóság tudomására a vesztegetés tényét, nem tettek eleget a törvényben előírt kötelezettségüknek, ezért esetükben fennáll az aktív vesztegetés gyanúja.

Szelei Pál százados, a BRFK vizsgálati osztályának illetékese úgy tájékoztatott: a jövő heti szembesítés és három tanú kihallgatása után továbbítják az ügy aktáit a vádhatóságnak.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek