Medgyessy levelét megírta - De minek?
Pontosan két évvel ezelőtt, 2002 március 20-án írta meg Medgyessy Péter a szocialisták miniszterelnök-jelöltje a magyar fiataloknak azt a levelet, amelyben felsorolja, hogy kormányra kerülése esetén, melyek azok a legégetőbb ifjúságpolitikai kérdések, amelyeket azonnal meg kell oldani. A kormányzati ciklus felénél ideje megnézni, hogy mi teljesült a fiataloknak tett ígéretekből, hisz a kormányfő minden szaváért személyes felelősséget vállalt. Az eredmény lesújtó... - hangzott el a Fidelitas sajtótájékoztatóján, melyet Dobó László országgyűlési képviselő és Cser-Palkovics András, az ifjúsági szervezet elnökségi tagja tartott szombaton.
Dátum: 2004-03-20 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:08.627299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első ígéret, melyért Medgyessy Péter személyes garanciát vállalt, úgy hangzott, hogy a kormány kiszélesíti az ösztöndíjak rendszerét, és bővíti a diákhitelhez jutás lehetőségét. Ehhez képest az ösztöndíj egyáltalán nem lett kiszélesítve, a diákhitel-rendszer pedig nem hogy fejlődött volna, hanem egyértelműen visszalépés történt, hiszen nem csak a hitelkamatok nőttek, hanem megszűnt az a lehetőség is, hogy a fiatalok akkor kezdjék el a hiteltörlesztést, amikor munkához jutnak - mondta Cser-Palkovics András. Ez különösen súlyos gondot jelent a mai helyzetben, amikor a fiatalok nagy része nem talál képzetségének megfelelő munkahelyet - tette hozzá.
A második ígéret szerint a kormány a munkanélküli pályakezdő fiataloknak hat hónapon belül ajánlatot tesz munkahelyre vagy átképzésre. A Fidelitas elnökségi tagja elmondta, hogy Medgyessy itt semmi mást nem ígért, mint amire már akkor is jogszabály kötelezte a kormányt; a nagyobb baj az, hogy még ezt az ígéretét sem tudta megvalósítani: ismert, hogy a pályakezdő fiatalok körében a munkanélküliség még sosem volt olyan magas, mint manapság.
Harmadszorra ingyenes étkezést ígért a kormányfő a bölcsődében és az óvodában, és ingyenessé tette volna a tankönyveket is. Ehhez képest nehogy ingyenessé vált volna az étkeztetés, hanem sokkal magasabb árat kell fizetniük a szülőknek gyermekük étkeztetéséért, és a tankönyvek sem lettek ingyenesek. A bevezetett kedvezményeket pedig nem a kormány finanszírozza, hanem áthárítja azt az önkormányzatokra - mondta Cser-Palkovics András.
A negyedik ígéret szerint a kormány és a miniszterelnök ösztönzi és támogatja, hogy évente 8000 bérlakás épüljön. Dobó László kiemelte, hogy azóta sem látjuk, hol épülnek a bérlakások, de nagyobb baj az, hogy a kormány a lakásépítési támogatásokat, és az otthonteremtési hitelt is jelentősen megnyirbálta, megnehezítve ezzel a fiatalok otthonteremtését.
Az utolsó ígéret úgy szólt, hogy Medgyessy Péter kormánya a diákok számára ingyenessé teszi a közlekedést a lakóhely és az iskola között. Nem kell mondanunk, hogy a mai napig senkinek sem ingyenes a lakóhely és az iskola közötti közlekedés, nagyobb probléma azonban az, hogy jelentősen nőttek a közlekedésre fordítandó költségek - mondta Dobó László.
A képviselő kiemelte, hogy a levélben szereplő öt ígéretből Medgyessy Péternek még egyet sem sikerült megvalósítania, ezért a Fidesz képviselői hétfőn kérdést intéznek a miniszterelnökhöz: mikor óhajt tenni valamit, hogy megkezdődjön az ígéretek teljesítése.
fidesz.hu