Radarállomás a Zengőn: a civil szervezetek tiltakoznak
Tiltakoznak a civil szervezetek amiatt, hogy a Honvédelmi Minisztérium a folyamatban lévő alkotmányos vita ellenére megkezdte a Zengőn a NATO-radarállomás kivitelezési munkálatait.
Dátum: 2004-03-20 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:09.203484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője elmondta, a hegy lábánál árkot ásnak, és folyamatban van a katonai objektum áramellátásához szükséges nagyfeszültségű vezeték fektetése. Herbert Tamás szerint ízléstelen, hogy a minisztérium "fittyet hány" a Környezetvédelmi Bizottság eredeti helyszínt ellenző javaslatára és Lenkovics Barnabás országgyűlési biztos álláspontjára.
hirtv.hu - fidesz.hu