Veszélyben a Zengő: a kormány hallgat
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozatának Országos Tanácsa felszólítja a kormányt, hogy vegye végre figyelembe a mecseki emberek, a tudományos élet, a környezet- és természetvédő szervezetek és az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának egybehangzó véleményét és álljon el a Mecsek felbecsülhetetlen értékű természeti kincsére, a Zengő csúcsára tervezett radarállomás megépítésétől.
Dátum: 2004-03-20 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:11.569641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Itt az ideje, hogy Medgyessy Péter a Mecseket érintő kérdésekben az ott lakók, természetvédelmi kérdésekben a Magyar Tudományos Akadémia, avagy a természetvédő szervezetek, jogi kérdésekben az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa véleményét vegye figyelembe, és a kormány intézkedjen az összes munkálat azonnali leállításáról a Zengőn. Itt az ideje, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a természetvédelmi és jogi kérdések véleményezése helyett inkább keressen más, alkalmas helyet a radarállomás számára. Időszerű, hogy Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter ne csak a Kuala Lumpurban rendezett ENSZ konferencián, de a Mecsekben is szót emeljen az élővilág megőrzéséért.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Zöld Tagozat
Országos Tanács
Budapest, 2004. március 20.