Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fej-fej mellett a két USA elnökjelölt

Kevesebb mint nyolc hónappal a november 2-i amerikai elnökválasztás előtt fej-fej mellett halad a két fő jelölt, George Bush jelenlegi elnök és demokrata párti ellenfele, John Kerry szenátor a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint.


Dátum: 2004-03-21 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:12.431160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Newsweek című amerikai hetilap által szombaton nyilvánosságra hozott felmérés szerint Bush és Kerry egyaránt a szavazatok 48 százalékára számíthat. Egy hónappal ezelőtt Kerry 48 százalékos eredménnyel még megelőzte a 45 százalékos mutatóval bíró Bush elnököt. A friss felmérés szerint Ralph Nader független elnökjelölt indulása inkább Kerry esélyeit rontja, ugyanis a hármas felállásban Bush a szavazatok 48 százalékát gyűjtené be Kerry 45 és Nader 5 százalékával szemben. Az amerikaiak 48 százaléka helyesli Bush elnök politikáját, 44 százaléka pedig helyteleníti. Az amerikaiak 52 százalékának kedvező a véleménye George Bushról, Kerry esetében ugyanez a mutató 51 százalékos. A 3 százalékos hibaküszöbbel készült közvélemény-kutatásban 1006 felnőttet kérdeztek meg március 18-19-én.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek