Újabb aggasztó széndioxid adatok
Rekordszintet ért el a Föld légkörében az üvegházhatásért felelős gázok legjelentősebbike, a széndioxid - jelentették a hawaii Mauna Loa megfigyelőállomás kutatói.
Dátum: 2004-03-21 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:12.733290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyorsuló koncentráció oka további elemzést igényel, de a növekedés kétségtelen - közölték. A széndioxid, amely főként a szén, a benzin és egyéb fosszilis üzem- és fűtőanyagok égése során keletkezik, megköti a Föld légkörében azt hőmennyiséget, amely különben onnan a világűrbe távozna. Kutatók szerint a 20. században a globális hőmérséklet 0,6 Celsius fokkal emelkedett, és a kutatók ebben jelentős szerepet tulajdonítanak az üvegház-hatásnak. Az amerikai védelmi minisztérium által nemrégiben készített stratégiai tanulmány a már javában zajló súlyos klímaátalakuláson keresztül a közeljövőben egy újabb jégkorszak vízióját vetíti előre. A bírálók szerint ha már maga a Pentagon is ezt a forgatókönyvet erősíti meg, az Egyesült Államoknak ratifikálnia kellene az üvegházhatást okozó gázok csökkentéséről intézkedő kiotói klímavédelmi jegyzőkönyvet, különben maga is előidézőjévé válik a jövendő katasztrófának. A tanulmány szerint az évekig tartó fokozódó felmelegedés a Föld ökológiai rendszerét úgy alakítja át, hogy a tengerek vízének felhígulása, sótartalmának csökkenése az északi féltekén a Golf-áramlat meleget hozó hatását csökkenti, ezáltal a kezdeti felmelegedést követően az északi félgömbön jelentős lehűlés - esetleg egy újabb jégkorszak - várható. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményhez csatolt Kiotói Jegyzőkönyvben, 1997. decemberben, a fejlett ipari országok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a 2008 és 2012 közötti időszakra az 1990-es szinthez képest átlagosan 5,2 százalékkal csökkentik az üvegházhatás kialakulásában szerepet játszó hat gázféleség, mindenekelőtt a széndioxid kibocsátását. Az Európai Unió és Ausztrália 8-8 százalékos, az Egyesült Államok 7 százalékos, Kanada és Japán pedig 6-6 százalékos csökkentést vállalt. A kibocsátás mintegy 35 százalékáért felelős Egyesült Államok azonban - a jelenlegi helyzet szerint - nem kívánja ratifikálni a szerződést, amely így csak az orosz ratifikálással léphetne életbe. Csak így lenne meg ugyanis a szükséges, az összkibocsátás 55 százalékát adó országok ratifikálása. Egyelőre azonban az orosz fél sem hajlandó erre. A német acélgyártó óriás, a ThyssenKrupp máris bejelentette, hogy ha a német kormány nem változtat a tervezett széndioxid-kibocsátási maximumértéken, kénytelen lesz visszafogni termelését, és mintegy 4 ezer dolgozót elbocsátani. A cég a kibocsátási kvótavásárlás helyett inkább a termelés visszafogását választaná. Az EU országoknak - az uniós kiotói vállalásokra tekintettel - március végéig kell előterjeszteniük széndioxid-kibocsátásuk csökkentésére vonatkozó terveiket. Az uniós elképzelések szerint a kibocsátási határértéket túllépő cégek más, a határértéket el nem érő kibocsátási kvótával rendelkezőktől pluszkvótát vásárolhatnak.
MTI - fidesz.hu