Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyásznap Koszovóban

Szerbia-Montenegróban vasárnap, Koszovóban hétfőn tartanak gyásznapot a dél-szerbiai tartományban fellángolt erőszakhullám áldozatainak emlékére.


Dátum: 2004-03-21 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:13.026303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerte Szerbia-Montenegróban és a külföldön a pravoszláv templomokban gyászmisét tartanak vasárnap. Pavle szerb pravoszláv pátriárka felszólította az ortodox hívőket, hogy vegyenek részt az ártatlan áldozatok emlékének szentelt misén. A szerbiai tévé- és rádióállomások éjfél óta a gyászhoz illő műsorokat és komor dallamokat sugároznak, a vasárnap tartandó sportrendezvényeken a sportolóknak kötelező a gyászszalag viselése. Koszovóban 28 ember - többségben szerb - vesztette életét a szerdán kitört etnikai leszámolásban, a sebesültek száma meghaladja a hétszázat, közel 3600 szerbet, illetve nem albán nemzetiségű embert üldöztek el otthonából. A szerb és a montenegró kormány vasárnapot, a koszovói hétfőt nyilvánította gyásznappá. Koszovóban szombat óta nem történtek erőszakcselekmények. Nyugalom volt Kosovska Mitrovicában is, ahol a KFOR és az ENSZ-rendőrség nagy erőkkel van jelen a város két entitását elválasztó ibari hídnál. Folyamatosan érkezik az erősítés a KFOR-hoz, szombaton 25 csapatszállító repülőgép landolt a pristinai repülőtéren. Szombat este Vucitrnba, Kosovóba, Gracanicába és Lipljanba megérkezett a szerb kormány 72 tonnás élelmiszersegélye. Egész Szerbiában adakozó és segélygyűjtő akciók zajlanak a koldusbotra jutott koszovói szerbek megsegítésére. A nyugalom ellenére a légkör továbbra is feszült a tartományban, s a nemzetközi haderő hatalmas erőket vont össze a Kosovska Mitrovicától néhány kilométerre északnyugatra fekvő Cabar falunál, ahol vasárnap eltemetik el azt a két albán gyereket, akik kedden belefulladtak az Ibar folyóba. Korábbi sajtóhírekkel ellentétben egyelőre nem találták meg a harmadik gyerek, egy kilenc éves kisfiú holttestét, aki pajtásaival együtt lelte halálát a hullámsírban. Az albánok azt állítják, hogy a három gyereket szerb gyerekek kutyákkal kergettek vízbe, de ezt egyelőre nem erősítette meg az ENSZ-rendőrség, a brit BBC pedig állítólag olyan nyomozati anyagok birtokába jutott, amelyek említést sem tesznek szerb gyerekekről. A három gyerek halála szolgáltatott okot - a szerbek szerint ürügyet - az albánok példátlan szerbellenes bosszúhadjáratára, amelyet a belgrádi politikai vezetőkön kívül Gregory G. Johnson tengernagy, a NATO dél-európai erőinek főparancsnoka és Vlagyimir Putyin orosz elnök is etnikai tisztogatásnak minősített. A két gyerek temetésén részt vesz Bajram Rexhepi koszovói miniszterelnök kormányának minisztereivel együtt. A két gyerek családtagjai szombat este felszólították albán nemzettársaikat, hogy a törékeny helyzetre való tekintettel a gyász ellenére se igyekezzenek nagy számban részt venni a temetésen. A felhívás ellenére azonban várható több ezer gyászolót várnak a faluba. Cabra az egyetlen albán falu Zubin Potok környékén. Helyszíni jelentések szerint állig felfegyverzett békefenntartók 15 kilométerenként úttorlaszokkal körbekerített ellenőrzőpontokat létesítettek a faluhoz vezető főúton, a település környéki magaslatokon olasz békefenntartókat vontak össze.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek