Nem merénylet okozta az olasz vonatbalesetet
Nem merénylet, vagy szabotázsakció okozta a szombatra virradóan történt olaszországi vonatbalesetet - közölte az ügy kivizsgálását vezető olasz helyettes államügyész.
Dátum: 2004-03-21 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:13.328882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Róma és Párizs között közlekedő két Euronight szerelvény Olaszország északi részén, a Maggiore-tó partján fekvő Stresa város közelében haladt el egymás mellett. Az olasz fővárosból Párizsba haladó szerelvény utolsó kocsija kisiklott, miután a francia fővárosból Rómába tartó vonat mozdonya nekiütközött. A kisiklott kocsi utasai közül 32 ember sérült meg komolyabban, egy utas, egy 82 éves francia hölgy kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Fabrizio Argentieri helyettes államügyész a vizsgálat első eredményeit összegezve sietett leszögezni, hogy egy esetleges merénylet, vagy szabotázsakció szinte teljes bizonyossággal kizárható. Nem találtak semmiféle műszaki hibát a váltóknál, semmilyen külső hatás nem rongálta meg a síneket, illetve a biztonsági berendezéseket. A vizsgálat az esetleges emberi mulasztásra összpontosul, de a két mozdonyvezetőt még nem hallgatták ki.
MTI - fidesz.hu