Tomboló vihar Lengyelországban
Az egész éjjel tomboló vihar Lengyelországban főleg az északkeleti vajdaságokban okozott súlyos károkat. A Mazuri-tóvidéken 500 transzformátorállomás sérült meg, 200 település áram nélkül maradt. A leszakadt fák és ágak számos helyen megrongálták a villanyvezetékeket és a villanyoszlopokat, eltorlaszolták az utakat.
Dátum: 2004-03-21 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:13.607556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az orkánszerű szél egyes helyeken háztetőket sodort el, és a villámcsapások is károkat okoztak. A Litvániával és Fehéroroszországgal szomszédos Podlasie vajdaságban 2300 transzformátorállomás rongálódott meg, ami miatt több száz település villanyáram nélkül maradt. A szél fákat csavart ki, amelyek több helyen lakóházakra dőltek, egy helyütt villám csapott egy zöldségraktárba, felgyújtva azt. A Németországgal szomszédos lubuskói vajdaságban 40 alkalommal hívták ki a tűzoltókat az elmúlt órákban a kidőlt fák okozta károk, fennakadások miatt. A viharok eddigi jelentések szerint emberi veszteségeket, sérüléseket nem okoztak.
MTI - fidesz.hu