Oroszország kemény fellépésre hívta fel a NATO-t
Oroszország kemény fellépésre hívta fel a NATO vezetésű koszovói nemzetközi erőt az etnikai tisztogatás áldozatává vált kisebbségi szerbek védelmében, egyben kifejezte együttműködési készségét nyugati partnereivel a válság rendezése érdekében.
Dátum: 2004-03-21 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:13.908265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A moszkvai külügyminisztérium szombat esti közleménye szerint a KFOR megerősítése újabb NATO-csapatokkal nem elegendő, hanem a nemzetközi erő köteles a legkeményebb eszközökkel elfojtani az erőszak gócait, és az ENSZ-misszióval együtt rákényszeríteni a koszovói albán vezetőket a Biztonsági Tanács által meghatározott rendezési elvek teljesítésére. Az orosz tárca megjegyezte, hogy a Vlagyimir Putyin elnök által is etnikai tisztogatásnak nevezett erőszakcselekmények következtében koszovói szerbek újabb hulláma menekült Szerbia-Montenegróba az eddigi tízezrek után, nem beszélve a más balkáni országokból elűzött szerbek százezreiről. A Kreml Szerbia-Montenegróba küldte Szergej Sojgut, a rendkívüli helyzetek miniszterét, hogy felmérje a menekültek segélyszükségletét. A külügyminisztérium kifejezte Oroszország együttműködési készségét az összekötő csoport és a BT többi tagjával, valamint az EU-val a balkáni tragédia megállítása és a koszovói probléma igazságos, kettős mércétől mentes megoldása érdekében.
MTI - fidesz.hu