Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél

A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél és a halálnál - hangsúlyozta II. János Pál pápa, osztozva a március 11-i madridi terrorcselekmények áldozatai családjának fájdalmával.


Dátum: 2004-03-21 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:14.192978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katolikus egyházfő vasárnapi úrangyala imádságában, illetve a boldoggá avatási szertartás kapcsán emlékeztetett "az annyi családot, Madrid és egész Spanyolország népét" ért fájdalmas veszteségekre. De ugyanakkor arra szólított fel spanyol nyelven a Szent Péter téren összegyűlt csaknem húszezer zarándok és kíváncsiskodó előtt, hogy "meg kell őrizni a reményt, a bátorságot és a nemeslelkűséget". Az agg, megroppant egészségű pápa jó kondícióban jelent meg a hívek előtt, s nem látszott fáradtnak a csaknem két órán át tartó boldoggá avatási szertartás után sem. Az egyházfő jó fizikai állapotát bizonyítja, hogy ezúttal homíliája (szentírás- vagy miseszöveg-szakasz magyarázata) egész szövegét felolvasta. II. János Pál pápa négy katolikus egyházi személyt - két olaszt és két spanyolt - avatott boldoggá vasárnap. Karol Wojtyla immár több mint negyedszázados pápasága során 1331 boldogot és 477 szentet avatott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek