Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korán-szúrákat is találtak a madridi robbantók házában

A madridi merényletek ügyében nyomozó spanyol rendőrség vasárnap átkutatta azt a házat, amelyet az elkövetők feltehetően a robbanóanyagok készítésére és tárolására használtak.


Dátum: 2004-03-21 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:14.521649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az El Mundo és az El País napilapok értesülése szerint ebben a lakásban mintegy két héten keresztül tároltak a merénylők közel száz kilogrammnyi robbanóanyagot, mielőtt hátizsákokban a robbantások helyszínére szállították volna azt. Az El País szerint a ház a Madridtól mintegy 20 kilométerre fekvő Alcala de Henares településen található, ahol a rendőrség egy lopott Renault furgont talált, benne hét gyújtószerkezettel és egy Korán-szúrákat tartalmazó hangkazettával. Az El Mundo ugyanakkor úgy tudja, hogy a lakás a főváros Lavapies nevű városrészében van, és a rendőrség több gyanúsítottat őrizetbe vett ott. A madridi terrortámadások ügyében eddig 10 gyanúsítottat hallgatott meg a rendőrség. Közülük ötöt pénteken előzetes letartóztatásba helyeztek, a többi kihallgatása még zajlik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek