Újságírók tüntetnek Irakban
Több tucat iraki és más arab újságíró vonult utcára vasárnap Bagdadban azt követelve, hogy az amerikai hadsereg büntesse meg az al-Arabíja televízió két munkatársának gyilkosait.
Dátum: 2004-03-21 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:14.807218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amerikai katonák csütörtök este Bagdad belvárosában lőtték le a dubaji székhelyű al-Arabíja arab hírtelevízió két munkatársát. "Vizsgálatot követelünk, és a kollégáink halálában felelős orvgyilkosok megbüntetését" - mondta Csaab al-Timimi, az iraki újságírók szövetségének elnöke a koalíciós erők bagdadi székhelyénél tüntető arab sajtósok előtt. A demonstrálók közül többen angol és arab nyelvű feliratokkal ellátott transzparenseket is tartottak a kezükben, mások Amerika-ellenes jelszavakat kiabáltak. Az összegyűltek képviselőit végül beengedték a koalíciós főhadiszállásra, ahol egy amerikai tisztségviselő és az iraki kormányzótanács egyik tagja fogadta őket. Arab újságírók Colin Powell amerikai külügyminiszter pénteki bagdadi sajtóértekezletéről a csütörtöki incidens miatti tiltakozásul tüntetően kivonultak. Powell bocsánatot kért az amerikai hadsereg által elkövetett újabb hibáért. Az amerikai hadsereg szombaton közölte, hogy vizsgálat zajlik annak a három iraki újságírónak a fogvatartási körülményeiről, akiket január 2-án vettek őrizetbe egy katonai akció tudósítása során. A Reuters brit hírügynökségnek és az NBC amerikai televíziónak dolgozó iraki munkatársak ügyében a brit médiacég tiltakozott az amerikai hadsereg illetékeseinél.
MTI - fidesz.hu