Félezer maoista lázadót öltek meg
Félezer maoista lázadót öltek meg a nepáli hadsereg katonái vasárnap az ország nyugati részén lévő Beninél folyt összecsapásban, amely a legvéresebb volt az alkotmányos monarchia ellen 1996-ban kezdődött maoista lázadás történetében.
Dátum: 2004-03-21 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:15.103088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Tudomásunk szerint több mint 500 lázadó veszthette életét a csatában. Ez a szám katonáink elmondásán alapszik, ők látták a veszteségeket és azt, ahogyan a maoisták elvonszolják társaikat - közölte a nepáli hadsereg egyik szóvivője újságírókkal Katmanduban. A Beninél 12 órán keresztül folyt csatáról a lázadók nem tettek közzé semmit, és független források sem erősítették meg a veszteséglistát. A hadsereg közölte, hogy 18 katona és rendőr szintén életét vesztette. A maioista lázadók összehangolt támadást indítottak szombat éjféltájban a nyugat-nepáli város ellen - a helyi bankot, börtönt és közintézmények épületeit vették össztűz alá. Egy másik egységük a repülőteret és egy közeli, a külföldi turisták körében közkedvelt nemzeti parkot támadott - közölték helyi rendőri illetékesek. A nepáli fővárostól, Katmandutól 280 kilométerre nyugatra fekvő Beni térsége a maoista lázadók egyik fellegvára a himalájai királyságban.
MTI - fidesz.hu