Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyugodtan telt a hétvége Koszovóban

A három napig tartó véres viszály után a hét vége nyugalomban telt el Koszovóban, s a félelmek ellenére nem fajult újabb zavargásokba annak a két gyermeknek a temetése, akiknek halála kirobbantotta a válságot.


Dátum: 2004-03-21 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:16.018243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kosovska Mitrkovicától néhány kilométerre északnyugatra fekvő Cabra faluban közel nyolcezer albán vett részt a két vízbefulladt gyermek temetésén. Elkerülendő az újabb zavargásokat közel hétszáz állig felfegyverzett békefenntartó ügyelt a biztonságra, a KFOR katonái 15 kilométerenként ellenőrző pontokat létesítettek a faluhoz vezető főúton, a Cabra környéki magaslatokon olasz békefenntartókat vontak össze. A temetésen az egyik vízbe fulladt gyerek édesanyja arra szólította Koszovó lakóit, hogy vessenek véget az erőszaknak. Bajram Rexhepi kormányfő azt hangoztatta, hogy a hozzátartozók méltóságteljes magatartása példaként szolgálhat minden koszovói polgárnak. Az albánok szerint a három gyereket - egyikük holttestét még nem találták meg - szerb gyerekek kutyákkal kergették vízbe. Berry Polin, az ENSZ-rendőrség északi szektorának parancsnoka közölte vasárnap, hogy erre egyelőre nincs bizonyíték, de folytatódik a nyomozás. A KFOR vasárnap elfogta Halid Beranit, a koszovói emberi jogi bizottság elnökét, aki arról értesítette az albán médiákat, hogy szerb gyerekek kergették vízbe az albán iskolásokat. A két albán gyerek holttestének megtalálása után erőszakhullám söpört az egész tartományon. Az ENSZ vasárnapi közleményében a korábbi adatokat módosítva 24 halottról, 851-es sebesültről tett említést. Közel 3600-an - többségben szerbek - menekültek el otthonukból. A raskai-prizreni szerb püspökség vasárnapi közleménye szerint 350 szerb otthon semmisült meg, és 30 templom és kolostor - közöttük az UNESCO védelme alatt álló több középkori műremek - égett le. Ezzel 130-ra emelkedett azoknak pravoszláv szentélyeknek a száma, amelyek ENSZ-protektorátus ideje alatt semmisültek meg. Gregory G. Johnson tengernagy, a NATO dél-európai erőinek főparancsnoka és Vlagyimir Putyin orosz elnök is etnikai tisztogatásnak minősítette a szerbellenes pogromot. Harri Holkeri, a tartományi ENSZ-igazgatás vezetője vasárnap elismerte, hogy "noha a legelején talán spontán is volt az erőszakhullám, később szélsőséges csoportok manipulálták a tömegeket". Holkeri a bujtogatók felelősségre vonását ígérte. A koszovói kormány négy nappal az erőszakhullám kirobbanása után, szombaton elítélte az "etnikai zavargásokat", mély sajnálatának adott hangot a kioltott életek és a sebesültek, illetve a kulturális és vallási örökség példanélküli elpusztítása miatt. A kormány pénzalapot hoz létre a szerb templomok és otthonok helyreállítására. Szerbia-Montenegróban vasárnap gyásznapot tartottak az erőszakhullám áldozatainak emlékére. Pavle szerb pravoszláv pátriárka felszólítására az ortodox hívők nagy számban vettek részt az áldozatok emlékének szentelt miséken, az állami intézmények előtt félárbocra eresztették a zászlókat, a szerbiai tévé- és rádióállomások a gyászhoz illő műsorokat és komor dallamokat sugároznak. Koszovóban szombat óta nem történtek erőszakcselekmények, kivéve, hogy Lipljanban vasárnap két kézigránátot dobtak egy szerb család házára, de senki sem sebesült meg. Folyamatosan érkezik az erősítés a KFOR-hoz, szombaton 25 csapatszállító repülőgép landolt a pristinai repülőtéren. Szombat este megérkezett Koszovóba a szerb kormány 72 tonnás élelmiszersegélye. Egész Szerbiában adakozó és segélygyűjtő akciók zajlanak a koldusbotra jutott koszovói szerbek megsegítésére, egyedül Belgrádban eddig harmincmillió dinárt (120 millió forint) és harminc kamionnyi humanitárius segély gyűjtöttek össze a polgárok.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek