Iraki síita vezető: az ENSZ ne támogassa az ideiglenes alkotmányt
Óva intette Irak vezető síita méltósága az ENSZ-t attól, hogy a világszervezet támogassa az arab ország ideiglenes alkotmányát, mondván hogy az alaptörvény Irak felbomlásához is vezethet. Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh Kofi Annan ENSZ-főtitkár iraki megbízottjának, Lahdar Brahiminak a múlt héten elküldött - hétfőn ismertetett - levelében fejtette ki erre vonatkozó álláspontját.
Dátum: 2004-03-22 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:18.644440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eszerint az iraki (síita) egyházi méltóságok attól tartanak, hogy az országot megszállva tartó, amerikai vezetésű koalíció hatóságai azon fognak munkálkodni, hogy az ideiglenes alkotmányt belefoglalják egy új ENSZ-határozatba. Ez ugyanis nemzetközi legitimitást adna az alaptörvénynek.
Asz-Szisztáni szerint az ideiglenes alkotmány működésképtelen, mert olyan háromtagú elnöki tanács felállítását irányozza elő, amelyben egy szunnita, egy síita és egy kurd vezetőnek egyhangú döntéseket kellene hoznia. E három vezető pedig nem lesz képes konszenzusra jutni, ha egy külföldi hatalom nem gyakorol nyomást rájuk; ellenkező esetben olyan zsákutcába jutnak megbeszéléseik, amely megingatja az iraki helyzetet és az ország felbomlásához is vezethet - érvelt a nagyajatolláh.
Asz-Szisztáni egyúttal jelezte: bojkottálni fogja a találkozót egy átmeneti kormány felállításának elősegítése végett a közeljövőben Irakba menesztendő ENSZ-küldöttséggel, ha a világszervezet nem mondja ki, hogy nem támogatja az iraki ideiglenes alkotmányt.
Asz-Szisztáni korábban bírálta Annant és Brahimit amiatt az ENSZ-jelentés miatt, amely az amerikai állásponttal egyetértésben úgy értékelte: a megfelelő biztonsági feltételek hiányában Irakban nem rendezhetők meg az általános választások. Az iraki lakosság többségét alkotó síiták viszont - akik szeretnék átvenni a hatalmat az országot korábban uraló kisebbségi szunnitáktól - követelték, hogy tartsanak választásokat június vége előtt, amikor az Egyesült Államok a tervek szerint átadja a hatalmat egy iraki kormánytestületnek. A márciusban elfogadott ideiglenes alkotmány azonban csak 2005-ig irányozza elő a választásokat és a síiták hatalmát is korlátozza.
MTI - fidesz.hu