Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

RMDSZ-es kiadvány a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom 15. évforulójára

Külön kiadványt készül megjelentetni jövőre, a marosvásárhelyi véres események tizenötödik évfordulójára a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - olvasható a hétfői romániai magyar sajtóban.


Dátum: 2004-03-22 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:20.698023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lapok az idei, 14. évforduló megemlékezéseiről szóló tudósításaikban írtak a tervről. Az 1990. március 19-20-i véres eseményekre emlékeztek a hétvégén Marosvásárhelyen a "fekete március" kárvallottjai, a halálos áldozatok hozzátartozói, illetve az RMDSZ képviselői. Azokban a napokban a frissen létrehozott, az akkori hatalom által patronált Vatra Romaneasca (úgynevezett kulturális szövetség, amely valójában nacionalista tömörülés) a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) politikai támogatásával és a hadsereg hallgatólagos beleegyezésével magyarellenes pogromot szervezett.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke a megemlékezésen kiemelte: Marosvásárhelyen annak idején kísérletet tettek arra, hogy az erdélyi magyar közösséget belevigyék egy erőszakos konfliktusba, a magyarok azonban megakadályozták ezt, hogy a következő nemzedékek békés körülmények között élhessenek szülőföldjükön.

Markó a legutóbbi koszovói és madridi eseményeket felidézve figyelmeztetett: ma is sok helyütt a világban az erőszak határozza meg az etnikai viszonyokat, vért és szakadást okozva. Tragédiába hajszolják a népeket azok, akik azt propagálják, hogy fegyverrel kell az etnikai problémákat megoldani - mondta az RMDSZ-elnök, hozzátéve: 1990-ben Erdélyt is ilyen erőszakos konfliktusba akarták belevinni, ami másfelé vitte volna a történelmet.

A megemlékezésen a halálos áldozatok hozzátartozóin és az egykori atrocitások kárvallotjain kívül jelen volt Sütő András Kossuth-díjas író (aki fél szemét veszítette el a pogrom idején), valamint az RMDSZ számos vezető tisztségviselője. Az ünnepségen elhangzott: jövőre, a márciusi események 15. évfordulója alkalmából az RMDSZ külön kiadványt készül megjelentetni, hogy az egykori áldozatok neve megmaradjon a közösség emlékezetében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek